Álom vagy valóság?

Hajnalodott és valami zajt felébresztett, 

Kimentem az előszobába.

Ott szembetalálkoztam valakivel. Egy fiatal csinos nő nézett rám kérdően. Ismerős volt, talán a saját tizennyolc éves énem?

Kérdezte

- Hol tartunk most?

-Mi lett a nagy tervekből?

-Hová lett a lelkesedés?

-Hová lett az a nagy világmegváltás?

Egyszer csak érzem már én vagyok a tükörben és nézek kifelé.  Mit látok? 

Egy őszhajú kissé megfáradt, megkopott idősödő nőt.

Most hol vagyok? Ki vagyok? Melyik vagyok?

Amit látok az a jelen, a múlt, vagy a jövő?

Teljesen összezavarodtam.

Úgy érzem nem lehetek az az őszhajú, még bennem van a lelkesedés a világmegváltás vágya.

Biztosan én csak az a fiatal érettségi előtt álló lehetek.

A másik az anyám, vagy talán én ötven év múlva?

Azután eszembe jutnak a lányaim, unokáim.

Megint helyet cserélünk. Kint állok dideregve.

Mégis-mégis elkezdek magyarázkodni a fiatalnak, hogy nem minden lett ugyanúgy és nem minden lett tökéletes.

Fiatalabb énem mosolyogva bólint

- Még nincs minden veszve!

Kinyújtja a kezét.

- Itt a jövőnk kulcsa. Fogd! Még sok szép év vár rád!

Reggel amikor felébredtem, a jobb tenyeremben egy kulcs nyoma látszott  

Ez a történetet ez a kép ihlette.

http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/299-kreativ-iras-kep-alapjan-95

A köd

Reggel amikor elindultam még sötét volt, illetve nem igazán, mert volt közvilágítás az utcai lámpák világítottak.

Nagy köd volt, minden más volt, mintha egy bűvös körben járnék, csak pár méterre láttam el, azon túl a fehérbe burkolózott semmi. Egyedül teljesen egyedül a körön belül. Egyes jól ismert házak, fák feltűnnek  majd újra eltűnnek. Egyedül vagyok, a hangok is csak messziről szűrödnek. A világ csak pár méter.

Létezik valami a körön kívül?

Megyek-megyek viszem a körömet, egy-egy ház ablakában már világos van.

Kicsit csípős az idő a kezemet bedugom a zsebembe, mert fázik.

Befordulok a sarkon- jé- valami madarat hallok, nem tudom mi lehet, de rikoltó a hangja.

Megyek tovább az egyik ház udvarán, autót melegítenek be.

Ilyen időben autóval elindulni?

A mágikus kör tovább visz, ha csak annyi a világ amit látok?

Mindig azt hittem, gondoltam a köd vezeti a hangot, de nem.

Nagy a csönd, egyedül vagyok.

Nézem az időt még van öt percem a vonat érkezéséig. Meggyorsítom lépteimet, még a végén itt maradok.

A máskor forgalmas úton akadály nélkül átjutok, sehol egy autó.

Kakaskukorékolást hallok, ha vonat nem is, de s reggel közeledik.

A megállónál vagyok, nem látni el a sorompóig se.

Egyszer csak valami lámpát látok, csendben beosont a vonat.

Felszállok, mégsem vagyok az utolsó ember, a vonaton vannak emberek elég sokan.

Utazás vonattal

A békéscsabai utazásom történet, vagyis csak az odaút.

Előző nap megbeszéltem egy régi ismerősömmel, hogy felkeresem Békéscsabán.

Megnéztem a menetrendet és megírtam a fészbukon, hogy 9 óra 39 perckor ott vagyok.

Ehhez fél hétkor kellett itt vonatra szállni , ami bevisz a keletibe és onnan 7 óra 10 perckor indul a gyors a 7. vágányról.

Fel is keltem időben, sőt még akár egy órával korábbival is elmehettem volna. Végül annyira elvacakoltam az időt, hogy végül a férjem vitt ki kocsival a megállóhoz.

Jött a vonat időben, elég sokan voltak rajta, de ez az út csak negyed óra. Jött a kalauz. megvettem a gyorsvonati pótjegyet. hogy a keletibe ne kelljen sorbaállással tölteni az időt.

Nézem az indulási táblát. vonat 7. ről elöl a belföldi rész.

Előre megyek beszállok. Olyan szép tiszta vonat. olyan ülések asztalokkal, tágas hely. A mosdó tiszta tágas mozgás sérültek számára kialakított. Az egész olyan, mintha Európában lennék. mintha nem is a MÁV lenne,.

Rajtam kívül csak egy német család két gyerekkel.

Kicsit ugyan gyanús lehetett volna a dolog. de ülök várok. Már 7 óra 11 perc a vonat nem indul, no a pontosságon még lehetne javítani, gondolom én, Óra  húszkor előkerül egy kalauz.

Kérdezem

- Mikor indul a vonat?

- Majd 35-kor?

- 35-kor nem 10- kor?

- Nem. Miért hová akar utazni?

- Békéscsabára.

- No ezzel nehezen!Még jó, hogy megkérdezte. mert ez a vonat legközelebb Vácon áll meg. Az vonat meg a mellettünk levő vágányról már 10-kor elment.

Így elszállt minden reményem az elegáns vonaton való utazásról..

A következő vonat 8 óra 10 perckor megy.

Ekkor jut eszembe nem tudjuk egymás mobilszámát, csak a vezetékesemet tudja.

Gyorsan hazatelefonálok a férjemnek, elmondom mi történt és valószínűleg keresni fognak és adja meg a számot.

 Kérdezi:- hazajössz még a következő vonatig?

Hát persze, hogy nem.

Telefonálás közben elhagyom a mobilom ruháját, visszamegyek keresem és megvan!

Felszállok a következő, többször ellenőrzött vonatra. Ez már közel se volt olyan elegáns.

Egy nénivel ( ki lehet ifjabb, mint én) utaztunk egy fülkében. ő is Csabára tartott. A néni még egy Metró újsággal is megkínált, mert neki kettő volt.

A vonat elindul 10-kor, a nap szépen süt.

Döcögünk, majd gyorsítunk. Bal oldalt ülök, kinézek az ablakon, nem látom a másik sínpárt. Felállok megnézem a másik oldalon is, ott a sínpár. Teljesen pánikba esem, nem jó oldalon megyünk.

Lélegezni se mertem, mit csináljak? Üljek ? Álljak? Vagy hasaljak a padlóra?

Felrémlett előttem a 68-as nagy vonat baleset, amikor rossz vágányon ment a vonat és szembe is jött egy másik.

A néni látta. hogy igen furcsán viselkedek, rá is kérdezett.

Beszámoltam neki az azon a vonaton átélt eseményekről. Sok halott és sebesült volt, én könnyen megúsztam, csak a szoknyámat veszítettem el de az egy másik történet.

De valószínűleg  most csak valami vágányjavítás lehetett. mert visszatértünk a jó oldalra.

Jól elszórakoztattuk egymást, ettünk, ittunk beszélgetünk.

Utazunk, egyszer csak megszólal a mobilom.

Szemrehányó hang - Hát te hol vagy? Várlak, várlak, az állomáson sehol se vagy!

- Háát még a vonaton, de már elhagytuk Szolnokot.

- No jó kimegyek még egyszer. Már hazamentem és otthonról telefonálok, hogy hol vagy!

Megyek és várlak a lépcső tetején, nem mászom meg újra azt a temérdek lépcsőt, ha esetre nem érnék addigra oda.most te fogsz várni.

Még szerencse, hogy haza telefonáltam,mert a férjem nem tudta, volna hová lettem?

Mire megérkeztem felértem a lépcső tetejére. már ott várt.

Végre sok év után újra találkoztunk és jól kibeszélgettük magunkat  Gimnáziumban padtársak voltunk.

Utólag jutott eszembe, hogy még csak egy képest se készítettünk, no majd legközelebb.

Én ugyan most nem ilyen jubileumi mozdonnyal mentem,

Kaland a sötétben.

Nem régen volt a fehér-bot  világnapja, ezért elhatároztam, kipróbálom milyen lehet közlekedni, hogy nem látok.

Erre az esti lefekvést láttam alkalmasnak. Elindultam a fürdőszobából az ágyam felé.

Becsuktam a szememet, kinyitottam a fürdőszoba ajtót. Becsuktam az ajtót lecsuktam a villanyt.

Lendületesen elindultam az előszobában a szobaajtó felé. Mindjárt sikerült is jól belerúgnom egy cipőbe. Csoszogásra váltottam. Odaértem az ajtóhoz , kitapogattam a kilincset, bementem becsuktam az ajtót.

Széttártam a karomat váll magasságban.

 Arra gondoltam követem a macska szisztémát, úgy tudom a macska a sötétben való tájékozódását  segíti a bajsza, mert a bajsza olyan széles, hogy mögötte a teste is elfér.

Gondoltam, ha széttárom a karomat akkor ott én is elférek, csak nem gondoltam lenti akadályokra.

Jobboldalt a cserépkályha, baloldalt semmi abban a magasságban. A kályha és a fal tapogatásával eljutottam

a másik ajtóhoz.

Innen ferde szögben lehet eljutni a lépcsőhöz. Valahogyan elmértem a szöget és egy széknél kötöttem ki.

Előszór nem is értettem, hol vagyok? Tovább tapogatóztam.

- Mi ez? Á függöny!

Akkor az ablak, tovább a fal mentén a sarokba.

Itt heves karlengetés, végre megvan a lépcsőkorlát.

Papucsot lerúgom, irány az emelet.

Tudom 17 lépcsőfok van. Kapaszkodom erősen a korlátban, nem is olyan egyszerű felmérni  a lépcső magasságát. Számolom.

Egyszer csak érzek valamit a lábamnál. Megtorpanok, s akkor hallom a macska ezerrel dorombol és olyan erővel törleszkedik a lábamhoz majd lekotor. Ijedtemben még azt is elfelejtettem hányadik lépcsőfoknál tartok. Ezután még óvatosabban kellett másznom, nehogy a macskára lépjek.

No vége felértem.

- Áuuuu !- mégse, volt még egy lépcső. de csak halkan kiabálhattam, már mindenki aludt.

A fal mellett jobbra el. Itt már bevált a nyújtott kar módszer, áttértem a két oldalt és lent nincs akadály, a macska közben  valamerre elpályázott.

No akkor bal oldalon egy, kettő és a harmadik ajtó, Még egy akadály a küszöb.

Bent vagyok. Csak óvatosan, bal oldalon egy könyvespolc, amit nem szeretnék lerámolni, mellette egy virágállvány cserepekkel.

Óvatosan hajolva. Megvan az ágyvége, nagyon lassan oldalazva a takaró alá kúszok. 

Ennyi megpróbáltatás után már ki se nyitom a szemem, és álomba merülök.

Ősz

Pár évvel ezelőtt ilyenkor ősszel itt mindig büdös füst terjengett. Elkezdődött a levélégetés időszaka. Ebben az időben nem lehetett sem ruhát szárítani kint, se szellőztetni, mert valaki mindig avart égetett.
Élőszőr csak egy csak egy hónapra engedélyezték az égetést, de most már egész évben tilos. Most már vagy komposztálni kell vagy olyan zsákba gyűjteni. amit a kukások elvisznek.
Soha nem voltam híve ennek az avarégetésnek, de egyszer azért elkövettem. Igaz nem csak levelek voltak hanem kisebb  ágak is. Az udvarunkban akartam elégetni, de olyan nagy füst lett, hogy még a szomszéd is átjött és közölte, hogy jobb lesz ha befejezem. Azóta csak szalonna sütéshez gyújtok tüzet, de az egy más történet.
Régebben ne szerettem az őszt. mert vége a nyárnak és nemsokára jón a tél a hideg a hó és csak átmenet.
Most kezdem felfedezni, mint évszakot. Nem az elmúlás a lényeg, hanem készülődés az alvásra.
A fák is mielőtt lehullatják a levelüket, díszbe öltöznek. Nagyon szép tud lenni egy színes fa egy színes erdő.
Az ősz hozza az egész évi szorgalom eredményét a terményeket. A fák a gyümölcsöket.
Itt nagyon sok fa van a kertekben, de az utcán is.
Egy kimutatás szerint ha nem is tartozunk Budapest legzöldebb területéhez, talán az egész kerületre vonatkoztatva talán igaz, de nem véletlenül liget ez a városrész neve.
Az utcán is  van mindenütt fa, cseresznye, megy, szilva, alma, mandula, dió még eperfa is. és még gesztenye ami van szelíd meg nem szelíd is meg ostorfa most több nem jut eszembe  de még biztosan van másfajta is.
Az utcán lévő fák gyümölcsei mindenkié. de van egy hallgatólagos megállapodás, hogy általában akinek a háza előtt van ő szedi le. A levelek eltakarítása és a járda tisztán tartása is tulajra vár.
A mi házunk előtt is van három nagy diófa, aminek az ágai már a kertünkbe is belógnak, de most ültetünk
 egy kis csemetét. megterem rajta az éves dió szükségletünk, sőt még szoktunk belőle el is ajándékozni.
Pedig versenyben vagyunk a dióért, az utcán a szedegetőkkel, mert vannak akik végigjárják az utcákat szatyrokkal és gyűjtögetnek, Ami a kertbe esik, ott meg szemfülesebbnek kell lenni a kutyánknál. Az eb szereti a diót, meg is töri a fogaival és megeszi. Olvastam pedig valahol a kutyatartóknak szóló tanácsok között, hogy a dió ártalmas, de a kutyánk nem olvasta és szereti. A fán maradt diókat pedig. majd a télen ha lehullottak a levek. akkor jönnek a varjuk és leszedik, de az majd csak télen,
Ilyenkor ősszel már olyan csend van a madarak már elhallgattak, a tücskök se ciripelnek, csak a pókok
 úsznak az ökörnyálon,
Még sok matatás vár a kertben, dió vadászat, alma, körte szedés, levélgereblyézés.
Ide teszek egy  képet az utcánkból, ezen látszik milyen szép is tud lenni egy fa ősszel.

Fa a parkban

Ezen a rekordjavító angliai nyári napon voltunk a parkban.

Az egyik hatalmas susogó levelű fa mesélt az életről amikor az árnyékában megpihentünk.

- Már régen állok itt, egy emberöltővel  ezelőtt ültettek ide. Amikor idekerültem még vékony, kicsi fa voltam, akkor kerültem ki a faiskolából. Óvatosan nagy körültekintéssel helyeztek ide. Féltő szeretettel vettek körül, óvtak, ápoltak, hogy nagyra nőjek. 

Mégis egyszer erre járt egy loboncos hajú gyerek aki mély sebet vájt belém.Túléltem. A lukat körbe növesztettem, most ott él egy mókus család.

Az ágaimon gyakran pihennek meg madarak, de nem csak pihennek, hanem fészket raknak és ott nevelik az utódaikat. Kölcsönös barátságban vagyunk Én helyet adok nekik az ágaimon és a madarak cserébe felügyelik az ágakat, leveleket, nehogy valami nem-kívánt állat kárt tegyen bennük.

Jó helyre kerültem, az évek

során  egyre terebélyesebb  leszek és egyre messzebbre látok. Látom a többi fát. nem vagyok egyedül. Látom a szép virágokat.

Itt mellettem nem messze van egy játszótér Nagyon szeretem nézni az embergyerekeket.

Minden megújulásnál, amikor felébredek az álmomból és kipattannak a rügyeim és nőnek a leveleim, figyelem mi történik körülöttem. a lakóim, a mókusok, a madarak a régiek ,az újak

A gyerekek is nőnek. A régi féktelen ifjú sem bánt már, sőt itt alattam sétált egy másik emberrel egy lánnyal kézen fogva.

Egy időre eltűntek, már kezdtem hiányolni, őket. Ekkor megjelentek egy gurulós szerkezettel , egy babakocsival benne egy kis palántával, egy embergyerekkel. Ezután gyakran láttam őket. Minden ébredésemkor itt találtam őket, már babakocsi nélkül is. Egyszer csak mit hallok az egykori sebesítőmtől?  - Nem szabad bántani ő is egy érző lény!

Megint jöttek az újabb ébredések és nem láttam őket.

Egyszer csak legnagyobb meglepetésemre látom, hogy a loboncos hajú már ősz hajjal megint erre járt. Egy kisgyerek kapaszkodott a karjába és nagypapának szólítja.

Most szépen süt a nap és a leveleimmel gyűjtöm az erőt, hogy még mélyebbre nőjennek a gyökereim, hogy az orkán se tudjon kár tenni bennem.

Londoni emlék

Három napot voltunk Londonban de az is kerekítve. Eredetileg három külön bejegyzésre gondoltam , de idő meg net hiány miatt csak egy lett.
Már hétfő este pakoltunk, készültünk, mert másnap reggel korán reggel indultunk. Még egy oktató videó a netről a babakocsi összecsukásáról. Odafelé elsőre sikerült, visszafelé azonban már nem annyira végül is nyitva került  a kocsi a csomagok közzé.
Kedden korán reggel, amikor még a madár is a másik oldalára fordult , elindultunk. Az utcák csendesek voltak, forgalom is alig. A helyi buszon is alig voltak. Időben odaértünk a távolsági buszhoz.
Már a buszon voltunk amikor elkezdett esni az eső.
A busz időben elindult, a következő megállónál tele is lett, minden ülésen ült valaki.
Az út elég hosszú volt. A Babus is elég jól viselte, aludt is közben.
Egyszer álltunk meg, sofőr csere és lábnyújtóztatás.
Dél körül már Londonban jártunk. Amikor beértünk kezdetben csak az angol kisvárosokra jellemző tégla sorházakat láttuk. Forgalom óriási már dél körül dugó.
A Baker  streeten tartottunk a Viktória felé. Egyszer csak sok ember nagy sor, valószínűleg Sherlock  Holmes házánál, na ezt most kihagytuk ez nem fért be az időnkben.
Elhaladtunk a királyi palota mellett is, még akkora szögesdrótot nem láttam.
Viktóriánál kiszálltunk, irány a szállás. Kiderült a Viktóriánál csak lépcső van sok-s
etlen milyen segítőkész emberek vannak, nem hagyták,hogy egyedül kínlódjunk.
Chipes metrókártyával közlekedtünk, a szállásunk a negyedik zónában volt, de csak egy metróval a zölddel kellett menni.
Szerencsére nem egyedül kellett mennem, mert biztosan jól eltévedtem volna.
Íbisz hotelban laktunk. A hotel tiszta volt és igen helytakarékos. Alul egy dupla ágy és fent egy emeletes,külön WC és tusoló. Működő nagy TV és ingyen wifi.Egy soksávos autópálya mellett, de szerencsére az ablakunk a másik oldalra nézett.
Közelben egy nagy Tesco . Közelben volt egy játszótér, ott szaladgált a kismanó, hogy jobban aludjon.
Vacsorára ettem kebabot, ami magyarul gyros .egy kis adagot aminek csak a felét bírtam megenni, no nem azért, mert rossz volt, hanem ,mert akkora adag volt.
Várakozásomon felül meleg volt Végig szandálban voltam.
A szállodában is igen meleg volt, csak lepedővel takaróztam.
Másnap reggel, irány a Westminster. Ennél a megállónál van lift, ami megkönnyíti a babakocsizást.
Az idő nagyon jó volt sütött a nap, meleg volt.
Mindenáron  meg akartam nézni az őrségváltást. Medvekucsmás. piros-kabátos fiatal katonákat láttunk.Fel- alá masíroztak a palota kertben, de nem igazán jól helyezkedtünk, mert elég messze voltunk a kaputól. Amikor kivonultak csak messziről láttuk. A lovas katonák vonulását is csak távolból figyeltük. Annyi rengeteg ember volt lépni se lehetett. Biztosan a jó idő miatt, de óriási volt a tömeg.
Megnéztük az óriás kereket, a palotát, a tornyot. Amit minden idelátogató turista lefényképez, természetesen mi is.
Fagyiztunk. És WC kerestünk, itt még a bevásárlóközpontban is fizetős a Viktórián 50 penny.
Adtunk a hagyományoknak, vettünk képeslapot és feladtuk. Magyarországra 1 font a postaköltség.
Délután volt időpontunk a követségre, útlevél ügyben.
Nem mondhatnám, hogy a magyar követség valami emberbarát lenne. Valami oldalbejáraton kell bemenni, ahol számtalan lépcső van. Nem tudom, hogy szegény mozgássérült honfitársunk hogyan juthat fel? Igaz gondolják a hazai metódus szerint, minek kóricál el? maradjon otthon a fenekén. Itt jegyzem meg Angliában gondolnak a mozgássérültekre, babakocsisokra  szinte mindenhová el tudnak jutni, még az óriás kerékre is.
Szóval van a követségen egy talán 4x5 helyiség, de lehet túlbecsültem. Van benne 6 db szék, Wc nincs.
Mikor mi voltunk nem hatan voltunk, főleg kisgyerekes családok, akinek már kint születtek a gyerekeik. és azok ügyeit intézik.
Ott bent a központban a gyalogátkelőknél , nagy nyilakkal van jelölve, ha átkelsz az úttesten merre néz..
Habár ott mindig olyan tömeg hömpölyög , hogy nem igazán kell erre figyelni.
A paloták, épületek gyönyörűek, de ezt szerintem már mindenki ismeri képekről, filmekről. Mindent csak kívülről néztünk meg ennyi idő alatt nem volt másra lehetőség.
Amin meglepődtem a parkokban a fű olyan száraz volt, mint nálunk otthon, csak a királyi palota kertjében volt szép zöld, de láttam az locsolták, Ezek szerint Londonban mégsem esik annyi eső. Az embereket ez láthatóan nem zavarta, a füvön ültek,feküdtek.Sőt láttam olyat is ,hogy öltönyös úriember
a parkban ült a a padon , számítógéppel  és két telefonnal és onnan dolgozott.
Nagyon kellemes visszaemlékezni és remélem még vissza is fogok térni, még van amit megnéznék.

Látogatás a szülőhelyemen

Tegnap az év legmelegebb napja volt.Már az előző nap elhatároztam elutazom az Alföldre.
Már több, mint negyven éve nem élek ott.
A vonaton nem voltak sokan, egy nyolcszemélyes műbőr üléses fülkében egyedül voltam.
Egész úton olyan várakozás teljesen ültem mintha valóban a gyerekkoromba a szüleimhez mennék.
Még mindig   az Alföld áll a szívemhez közel,
Petőfi szavaival "Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
                            Itt ringatták bölcsőm, itt születtem."

Gyönyörködtem a tájban, így eső után, minden harsogó zöld volt, fák, bokrok és persze kultúrnövénnyel bevetett parcellák. Már láttam érő, sárgálló, talán zab vagy árpa. Voltak szépen soroló kukoricás. Az idén a pipacsokra is jó idő járt, piroslottak.

Úgy éreztem visszamegyek az időbe az ifjúságomhoz. a gyerekkoromba.

Megint megcsodáltam a Tiszát. Az új vasúti hídon keltünk át óvatosan, még nincs teljesen kész,még sok munkás szorgoskodott. 

A Tisza most se volt szőke, elég széles és koszos, igaz én még sohasem láttam szőkének, csak Petőfitől

tudom, hogy lehet olyan. Átkeltünk a szintén koszos Kőrösön is.

Megérkeztem. A felújított állomás épület pont olyan, mint régen, ami a helyzetet árnyalja, felépült az aluljáró és mindenképpen dicsérendő, hogy gondoltam a mozgássérültekre és biciklisekre az építésnél.

Szerintem ez enyhe túlzás, nem tudok itt elképzelni tolongó tömeget.

Alig páran szálltunk le a vonatról.Igaz most már naponta óránként közlekednek a vonatok és mindegyik gyors személy egy se maradt és nagy részük IC.

Van buszmegálló az állomás előtt és rajta menetrend. A busz jár reggel hétkor és délben, de már elmúlt dél. Igaz van egy térkép a nevezetességekkel. 

Akkor gyalogolni kell, mint régen , talán még ott vannak a régi lábnyomaim emléke. Minden ismerős, szinte semmi se változott. A járda biztosan ugyanaz, mint ötven évvel ezelőtt. A házak is nagyrészt, talán pár új ház itt-ott, de nem számottevő. Itt a házak az utcafronton vannak és mellette az erődszerű kerítés, látni itt-ott felújított kerítést, de továbbra is ragaszkodnak az elzárkózáshoz. Már gyerekkoromban sem értettem, miért kell ilyen kerítés? Mily titkokat rejthetnek az udvarok? Miért tilos benézni? 

Az utcákban szinte senkivel se találkoztam aki gyalogolt volna. Fő közlekedési eszköz továbbra is a bicikli, persze azért láttam autókat is a főútvonalon teherautókat is.

Csak a központ változott meg eltűntek a családi házak helyette emeletes épületek, de azért maradtak ismerős épületek: a templom, a szálloda, a községháza, ill már városháza. Központban áll még a világháborús emlékmű. Emlékezetem szerint mindig is ott volt. Olvastam róla, nemrégen minden felekezeti pap újraszentelte. Most alaposan körbejártam, tudomásomra jutott, hogy nagyapám testvére is az első világháborús áldozatok között van. Meg is találtam a nevét, le is fényképeztem, de a neve nem látszik, de tudom, hogy ott van. Amin rettentően elcsodálkoztam és azóta se tudok igazán napirendre térni felette. Az emlékművön  a katona fölött és a sas alatt oda van írva Horhy kormányzó. Nem értem, egyszerűen nem értem, miért került oda? Ez vajon mindig ott volt? vagy most került oda? Hihetetlen.

Már az mutatja milyen öreg vagyok, hogy olyan emberekről készültek szobrok akiket személyesen ismerek. A doktorbácsiról akinél születtem és akinél született a legidősebb lányom. A gimnáziumi igazgatóról aki tanított is.

Végül is sikeresen elintéztem   amiért mentem, a szüleimnek újabb 10 évig háborítatlan nyughelyet.

Az önkormányzatnál mindenki nagyon kedves és készséges volt. Megbeszéltük milyen alternatív megoldások jöhetnek szóba, sőt akár még az én nyughelyemet is biztosítják, no de erre remélem még várni kell.

A főtéren üldögéltem, fagyiztam.

Újabb séta a temetőbe. Felkerestem a már bezárt és újra nyitott német temetőt, aminek már egyáltalán nincs temető jellege. Kint a határban , lenyírt rét közepén ott vannak a sírkövek, de csak azok. A nagyszüleimnek már nyoma sincs, nem volt rajta kő, a fafejfa meg már régen elkorhadt. Az anyám még tudta ki hol van. Gyerekkoromban még én mentem vele, vittük a virágokat évente többször és mindig rendben volt a sír. Már az anyám is közel 30 éve halott, így már senki nem gondozta és felszámolták.

Láttam azt a síremléket, ahol az anyuka kezében rózsacsokorral még mindig szomorkodik a fia halála miatt. Nem tudom mi az igazság, de az anyám azt mesélte , a fiú kirándulni ment és vitt magával rántott húst, és romlott rántott hús okozta a vesztét. Kételkedni kezdtem ebben a mesében, mert megnéztem 19 éves volt és már nem is volt olyan kicsi fiúcska.

Elmentem a másik temetőbe is a szüleimhez. Már az út szépen ki van építve az állomásról. Voltam egyszer az építkezések idején is, akkor el akartak zavarni, hogy menjek körbe,de aztán megkönyörültek rajtam.
A temető nagyon szép, ha lehet ilyet mondani. Nagy fák vannak. A fákon madarak trilláztak. A jó idő meghozta a nótás kedvüket. Különben csend és nyugalom. Kevesen jártak arra felé.
Még elég szép volt az ősszel hozott sárga virág. Most hoztam narancssárgát meg lilát. Olyan színes csokor lett és talán nem fakul ki mire újra  megyek. Apámnak biztosan tetszene. Habár az anyám mondaná - Nem való ez nekem, öreg vagyok már ehhez.
De én nem az öregnek hanem a szép fiatal nőnek, aki levágatta a haját amikor még mindenkinek hosszú volt. Az én szép fiatal anyámnak, amilyen egykor volt.
Szép  megható nap volt, a felidézett gyerekkor, szüleim. Itt vannak a gyökereim.
És egy idézet az állomás padjáról." S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton."

Nyári délután

Péntek délután nagyon jó idő volt. Sütött a nap.A legmegfelelőbb idő volt egy kerti beszélgetéshez.

Most ott találkoztunk a kirándulós barátainkkal.Ebben az évben csak ilyen rövid távon kirándultunk.

Felfedeztünk egy számomra új kerthelyiséget. A neve igen rejtélyes Apacuka. Erről mindig egy gyerekmondóka jut  eszembe, habár itt nem tudom mit jelképez. Talán még a kerthelyiségre illik.

De amikor valóságos kirándulást tettünk a mosdó irányába, követve a sárga jelzést, folyosókon, kanyarokon és csigalépcsőn több helységen keresztül.Egy igen nyomasztó ablaktalan éjjeli lokál lehet, de ott biztosan nem gyerekeknek való műsorok vannak. Most ugyan a benti igen üresek voltak, aki tehette kint volt.

A kerthelyiség nagyon remek hely, magas emeletes házak között, így kizárva a belváros zaja.

Amikor odaértünk még a nap besütött, nagyon szeretem a napsütést.Ahogyan telt az idő persze a nap lefelé ment.Később már kezdett hűvösebb lenni.Ez a kerthelyiség elég kevés ideig használható, van ugyan valami tetőszerűség, ami nem nagyon véd se a napsütéstől ,se az esőtől.

Mi jó időben jó helyen voltunk, nagyon kellemes volt a társaság.Megbeszéltük, kibeszéltük az ott nem lévőket.  Szó esett az unokákról, mindig öröm a kisbaba. Most születtek a kisfiú iker unokák, már otthon 

vannak és ismerkednek a világgal.

A nagy utazó társunk most is újabb helyre készül.Amint mondta igen veszélyes terepre merészkedik. háború közelébe. Talán azért csak biztonságos az a környék különben nem szerveznének arra kirándulásokat.

Másik barátunk mondta még kímélni kell magát, hogy teljesen rendbe jöjjön, az orvos utasítását be kell tartania, ami arra inti csak 5 kilónál kevesebbet emeljen és a kis unokával együtt rendbe jön.
Újonnan nyugdíjas barátunk, akinek annyi a dolga!
Saját szavaival - Még szerencse, hogy nem dolgozok, nem kell mindennap bejárni, mert az már nem férne bele az időmbe.
Nagyon érdekes dolgokkal foglalkozik, tanul, vizsgázik. A festőkről, festményekről, rézkarcokról nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg.
A kedves férje műtét előtt áll, szorítunk, hogy minden jól sikerüljön. Biztosan így is lesz.
Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy mit ettünk. Én kókusztejes halleves , ropogós zöldségekkel, lazackockákkal..Finom volt, a zöldségek nyers ,ropogós volt, de a lazac nem lesz a kedvencem. A madártej málnahabbal.
Kóstoltam kacsamájpástétomot is finom kenyérrel.
Párom borjúhússal töltött karalábét rendelt, de a mennyiséggel nem volt elégedett.
A szervírozás látványos.
A hely üldögélni, beszélgetni remek, de nem degeszre enni való.
Kezdett már sötétedni az idő is hűvösebbre fordult.
Abban a reményben búcsúztunk, hogy ilyen találkozót még a jövőben is megismételünk.

Kutyus

Amióta kertes házban lakunk mindig volt kutyánk. Ahány kutya annyi fajta.mindegyik másmilyen.

Habár szerintem mindegyik nagyon szép kutya.

A mostani kutyánk Bendzsi, januárban volt 3 éves. Anyja husky apja német juhász. Küllemre inkább juhászkutya ,a szaglása kitűnő, még a vakondot is kiszagolja.

Most itt sóhajtozik mellettem. Engem nagyon szeret, ha kint vagyok a kertben mindig a közelemben van, ha más is kint van akkor is, pedig etetni se én szoktam.

Valamelyik nap kisebb afférunk volt, mindenáron át akart mászni a szomszédba. Először nem is értettem mit akar, azután láttam egy sérült galamb van odaát. Azt nem tudom, hogy előzőleg tőle menekült el, vagy csak látta.. A kutyus olyan cirkuszt csinált hangosan ugatott meg a kerítést ostromolta, már majdnem átmászott úgy ráncigáltam vissza. Megfenyegettem, ha nem hagyja abba, akkor megkötöm.

Nem hagyta abba az ugatást meg a kerítés döngetést.

Megkötöttem, ami nem igazán tettszett neki.

Bementem és előadtam a dolgot a férjemnek.

Azt mondta - Most mit vársz tőlem? Nem tarthatod láncon azt a szerencsétlen kutyát!

Vagy félóráig volt megkötve és még vizet is adtam neki.

Elengedtem és azonnal elkezdett rohangászni a kertben, de még néha átnézett a kerítésen, rám nézett és tovább ment.Nem tudom mi lett a galamb sorsa, talán elrepült vagy valahol a bokorban kiszenvedett.

A kutyus azóta nem akar átmászni csak ássa a gödröket!

Nyaralás

- Mikor megyünk nyaralni?

-Hová szeretnél?

-Hát a tengerhez!

-Most?

-Persze! Hát mikor?

-De tudod nincs annyi pénzünk!

-Nincs, nincs tudom! De annyira szeretnék!

-Mit szeretnél? fürdeni? napozni? lábat áztatni?

-Persze mindezt egyszerre!

-Várjál, várjál! Gondolkozom, hogyan lehetne? Gyere menjünk aludni, holnapra kitalálom hogyan teljesíthetném a kívánságodat.

Másnap reggel Nellit a finom kávé illata ébresztette.Még egy kicsit nyújtózkodott és aztán kiment a konyhába. Szeme- szája tátva maradt, valódi meglepetés várta. Feri gyönyörűen megterített, rántotta, pirítós és finom kávé: Jóízűen megreggeliztek.

-Nellikém ezennel megkezdődött a nyaralásunk. Gyere ki a kertbe, vár a napsütés és a tenger.

Kimentek és ott volt a napsütötte pad és a lavór.

Kiültek a padra és áztatták a lábukat.

-Ugye van só is a vízben?

-Hát persze! A tenger sósan tenger!
http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/269-kreativ-iras-kep-alapjan-73

Megoldás?

Este van már mindenki alszik, csak én nem, nem jön álom a szememre. Nem tudom mit tegyek, minden olyan kilátástalan.

Már számtalanszor végig gondoltam, hogyan jutottam ide. Nem akartam mást csak a kislány jövőjét biztosítani. Nem ez minden szülő dolga? Gondoltam neki könnyebb legyen az élete.

Abban az időben még minden másképpen nézett ki. Volt munkám, keresem.

Adódott egy remek lehetőség , hogy vegyünk egy házat a kislányunknak. A házra valónak csak a fele volt meg, de nem probléma veszünk fel kölcsönt. 

Elmentünk anyjukkal a bankba. Ott egy remek lehetőséget ajánlott a kisasszony.Kicsit furcsa volt ugyan, hogy a kölcsönt svájci frankban számolták, de forintban kaptuk és forintban is kellett visszafizetni. Lett volna lehetőség forint hitelre is de annak magasabb lett volna a kamata és így havi törlesztő részleg is több lett volna ugyanannyi kölcsönre.

Otthon meghánytuk- vettettük a dolgot.Remek lehetőségnek tűnt, a havi részlet is csak a fizetésem fele volt

az asszony is dolgozott.Gondoltuk jó lesz nem lesz gond, vágjunk bele.

Visszamentünk a bankba, aláírtuk a szerződést.Megint rákérdeztünk arra a frank dologra, mert volt ott olyan, hogy árfolyam kockázat, de megnyugtattak ,az csupán olyan technikai dolog az elszámolás miatt.

Felvettünk 5 millió forintot.

Megvettük a házat. Szorgalmasan fizettük a havi részleteket, ami egyre több és több lett.

Kiderült az a technikai dolog nem is annyira elhanyagolható.A svájci frank egyre drágább lett. Már lassan az  keresetem a részletre ment. Azért igyekeztünk igyekeztünk fizetni, ahogy tudtunk.

Akkor lett nagy a baj amikor átszervezés miatt megszűnt a munkahelyem.

Kaptuk egyre - másra a levelet a banktól.Igyekeztünk tárgyaltunk a bankkal., reménykedtünk, csak lesz valami megoldás.

Tízéves törlesztés után, most ott tart a dolog, hogy 5 millióból lett 20 millió adósság, és még a házat is elvette a bank.

Állandóan a megoldáson gondolkodom, már arra is gondoltam, véget vetek az egésznek megölöm magam.

A családom miatt ez nem tehetem, a lányom és a feleségem is itt van.

Ekkor támadt az az ötletem, hogy eladom az egyik vesémet, mert szerencsére egészséges vagyok.

Igaz azt hallottam ez büntetendő, de mindent vállalok a szeretteimért, ha csak kis remény is gödörből való kimászáshoz.

Feladtam egy hirdetést és van már jelentkező. Megjött a repülőjegy.

Megyek!

Útban a szabadság felé

Útban a szabadság felé!
A sivatag felől feltámadt a szél,a meleg ,a forró homok mindent elborít.
Már a második napja vagyunk itt, ülünk és várunk.
Várjuk a hajót , amely majd elvisz minket, elvisz egy élhetőbb, jobb világ felé.
Már legalább egy hete úton vagyunk. A falúból ,ahonnan indultunk, már csak füstölgő romok maradtak.
Akik élve maradtunk a lakosokból , olyan 15-20-an, vegyesen nők, férfiak, gyerekek, sok megpróbáltatás után értünk ide.Jöttek máshonnan is emberek.
Most csak itt ülünk és várunk, talán ma ,talán holnap, jön a hajó és elvisz.
Mást nem tehetünk már minden pénzünket odaadtuk, ami nem kevés,egy helyért elkértek 4-5 ezer eurót is.
Talán ma, talán holnap, kell még várnunk amíg meg meg lesz a létszám.
Már besötétedett amikor elkezdődött a mozgolódás.
-Itt a hajó! Megérkezett!- kiabálták.
A szervezők is megérkeztek és elkezdték terelgetni az embereket.
Hát a hajó? Legalábbis ami látszott belőle nem tűnt  biztonságosnak.
Ha valaki bizonytalankodott. Ráreccsentek.
- Mész vagy maradsz? - Pénz nem jár vissza!
Mindenki felszállt.Nagyon sokan voltunk, legalább 400 vagy 500-an voltunk. Alig fértünk el egymás mellet csak ülni tudtunk.
Az egyik szervező felszállt velünk. mutatta az irányt, de a part eltűnt volna, kiugrott és sorsára hagyta a hajót. Elsodródtunk a parttól már csak a csillagok látszottak.
A sok izgalom után félig ülve elaludtam.Amikor felébredtem már pirkadt, gyönyörű volt a napfelkelte, csak ne lettünk volna ilyen kutyaszorítóban.
Egy darabig csak ringatództunk a vízen. Az emberek vagy sírtak vagy imádkoztak.
Távolból feltűnt egy hajó.
Nagy izgalom támadt, ,mindenki  ösztönösen menekülni akart és a hajó másik oldalára rohant.
A hajó megbillent és az emberek belepotyogtak a tengerbe.Én csak azon igyekeztem, hogy a testvéremmel együtt maradjunk.
Leírhatatlan káosz keletkezett, voltak akik nem tudtak úszni és azonnal elsüllyedtek. Mire odaért a mentőhajó nők, gyerekek, férfiak vízben.
Mi akik a hajón maradtunk szerencsések voltunk.
A mentőhajó igyekezett minél több  embert kimenteni a tengerből.De sokan a hullámsírban maradtak.
Nem tudni kik voltak?
Nem volt utasnévsor, eltűntek nyomtalanul.
Azóta is én a szerencsés sokat gondolok rájuk.
Életekre, emberekre, akik jobb élet reményébe a tengerbe vesztek. Eltűntek. mint virágszirmok a szélben,de ők is emberek voltak, hittek és reméltek és csak emberibb életre vágytak.
Emlékezzünk rájuk és ne legyünk olyan elbizakodottak, még mi is rákerülhetünk arra a "hajóra".

Borcsa
Tegnap felszálltam a metróra. Leültem szemben egy kislány sírt. Mi történhetett? 
A kislány valóban kislány olyan óvódáskorú leehet. Az anyukájával van. 
Az anyukája kérdezi- Mi a baj? mi történt? 
A kis copfos, hüppögve - elveszett, elhagytam a Borcsát , most mi lesz vele? 
A kislány mellett ülő fiatal ember kérdezi - Ki az a Borcsa? 
kislány - Hát nem tudod? A Borcsa a macim.Most elment, itt hagyott, hogyan fogok aludni egyedül? 
Az anyuka - Láttam amikor felszálltunk még a kezedben volt. Itt kell lennie valahol. 
Az egész szerelvényben mindenki Borcsát keresi. 
Az ajtónál valaki felkiált - Itt! Itt van. 
Kézről-kézre adják a macit. 
Borcsa hazakerült. A kislány már a könnyein keresztül kacag és magához szorítja a hűtlen macit. 
Mindenki megértően mosolyog és még a lökdösődés is 
alábbhagy.

Találkozó
Egész héten a fodrászhoz készültem, hogy szép legyek, ne hozzak szégyent a férjemre, de végül is nem mentem el, csak megmostam a hajamat. 
A Mókus utcában Kéhli Vendéglőbe lett megszervezve a találkozó. 
Még nem voltam itt kis óbudai vendéglő Krúdy nyomában. Igen hangulatos.
Nem volt kerek évforduló 54 éves volt, azért volt most,mert az egyik osztálytárs,most itthon volt Buenos Airesből
39-es osztálylétszámból, 12 ketten voltak, még két örökifjú tanárnő is, összesen az oldalbordákkal 21-en voltunk. 
Nagyon jó hangulatú volt a találkozó. általános iskolában jártak együtt. Már volt akivel találkoztam, ismertem, de azért voltak ismeretlenek is. Persze a régi időkben nem ismertem őket.Csak hallgattam a felidézett történeteket, habár nem egyformán emlékeztek. 
Szóba került a dalos pacsirta. az okosak meg a kevésbé okosak. Nem sikerült kideríteni ki volt a magyar tanár hetedikben. 
Az osztály erős embere, már csak bottal jár. Van olyan fiú. aki valóban olyan, mint egy fiú , nem fog rajta az idő.
Meglepetés készült a távol élő osztálytársnak. egy könyvbe kötve(nagyon szép) egy kis hazai.Minden osztálytárs kapott egy emléklapot ,amit mindenki aláírt. 
Az egyik éppen születésnapos osztálytárs meglepetés tortát kapott. Gyönyörű, finom gyümölcstorta volt.
Az ünnepelt csodááááálkozva kérdezte hogyan nézze? 69 vagy 96.
Még hadd írjam ide, hogy mit ettem. 
Fűszeres fácánleves és Sue-vide kacsamell vörösborban pácolva zöldséges rizzsel és aszalt gyümölcs chutneyval, Lefényképeztem, habár a rizs a fehér tányéron annyira nem mutat. 
Finom volt.
 Nyárra is van terv egy hétvége a Balatonnál augusztusban. 
( nem sikerült megfejtenem ,miért lettek különbözőek a betűim)

x

ELSŐ ÍRÁSOM!

Kedves Olvasó!

Ha erre jársz és olvasod soraimat, biztos lehetsz benne, hogy én nem akarlak megnevelni, semmire se akarlak rávenni, nem fogsz életmód tanácsokat találni, hogy mit tegyél és mit ne tegyél!

A gondolataimat a tapasztalataimat a velem megtörtént dolgokat olvashatod.

Minden ember más és minden ember másként látja a dolgokat és ez is csak egy nézőpont.

A mindennapok is tartogatnak érdekes dolgokat, csak meg kell látni.

Az élet minden pillanata egy csoda, gyere fedezzük fel!