2019. március 16., szombat

Nyíregyházán.

Még eddig nem voltam Nyíregyházán, nem is gondoltam, hogy a hetedik magyar város.
Egy nap alatt csak igen futó látogatás volt a központban, főleg a levéltárakban néztünk körül, egy városhoz a múltja is hozzátartozik.


Nyíregyházára jellemző a tanyabokrok, igaz már sok esetben már nem mindegyik lakott.
A látogatást a Megyei levéltárban.
Vissza a múltba oktató teremben egy kisfilm mutatta be a levéltárat.

Végig jártunk mind a négy emeletet. Megnéztük a raktárakat.
A levéltárban 8 km iratanyagot őriznek

A legrégebbi itt őrzött irat, 1290.- ből származó perirat, ami csak kesztyűben fogható meg,  cserzetlen, szőrtelenített juhbőrből készült.


A levéltárban több címeres levelet is őriznek, A címeres levéllel nem járt sem bírtok, sem pénz sőt az elkészítésének költségeit is a megadományozott fizette.


Még egy kincs a régmúltból, amit csak kesztyűben lehet megfogni.



Még egy kép a négyemeletes levéltár egyik lépcsőfordulójából, nagyon tetszett ez a növény. 
Négy emeletes és lift az nincs.
A levéltárosok nagyon lelkesek voltak az itt őrzött iratokról még sokáig tudtak volna mesélni.
Aki családilag érintett ezen a környéken és szeretné megismerni a családja történetét biztosan segítő kész levéltárosokkal találkozik itt.
Nagyon sok érdekes tárgy található még a levéltárban és a levéltárosok is talán napestig tudtak volna még mesélni, de vártak minket már a következő helyen.






A görög katolikus levéltárban voltunk és megtekintettük még az ott lévő ikonokat is. Sok érdekes dolgot megtudtunk. Eddig nem tudtam, hogy a görög katolikus papok nősülhetnek, igaz felszentelés előtt, de püspök csak nőtlen ember lehet.


Ez a gyűjteményben őrzött legrégebbi fára festett ikon. Itt is nagyon segítőkészek voltak.


A csapat akik itt voltak.





Rövid séta a belvárosban csak egy - két kép.


Ez a Szarvas utca elején, a Szarvasról áttelepültek emlékére.
Ott van mögötte az étterem ahol megebédeltünk.


A délután pedig a Vasutas Művelődési Házban még a levéltárosok és a családkutatók tartottak előadást. Akiket érdekel meg tudják nézni az interneten.


 A résztvevőkről még egy csoport kép.


Eljött a hazaindulás ideje, nagyon érdekes és hasznos nap volt.
Ez csak egy futó látogatás volt Nyíregyházán még gondolom visszajövök.
Voltatok már Nyíregyházán?