A sivatag felől feltámadt a szél,a meleg ,a forró homok mindent elborít.
Már a második napja vagyunk itt, ülünk és várunk.
Várjuk a hajót , amely majd elvisz minket, elvisz egy élhetőbb, jobb világ felé.
Már legalább egy hete úton vagyunk. A falúból ,ahonnan indultunk, már csak füstölgő romok maradtak.
Akik élve maradtunk a lakosokból , olyan 15-20-an, vegyesen nők, férfiak, gyerekek, sok megpróbáltatás után értünk ide.Jöttek máshonnan is emberek.
Most csak itt ülünk és várunk, talán ma ,talán holnap, jön a hajó és elvisz.
Mást nem tehetünk már minden pénzünket odaadtuk, ami nem kevés,egy helyért elkértek 4-5 ezer eurót is.
Talán ma, talán holnap, kell még várnunk amíg meg meg lesz a létszám.
Már besötétedett amikor elkezdődött a mozgolódás.
-Itt a hajó! Megérkezett!- kiabálták.
A szervezők is megérkeztek és elkezdték terelgetni az embereket.
Hát a hajó? Legalábbis ami látszott belőle nem tűnt biztonságosnak.
Ha valaki bizonytalankodott. Ráreccsentek.
- Mész vagy maradsz? - Pénz nem jár vissza!
Mindenki felszállt.Nagyon sokan voltunk, legalább 400 vagy 500-an voltunk. Alig fértünk el egymás mellet csak ülni tudtunk.
Az egyik szervező felszállt velünk. mutatta az irányt, de a part eltűnt volna, kiugrott és sorsára hagyta a hajót. Elsodródtunk a parttól már csak a csillagok látszottak.
A sok izgalom után félig ülve elaludtam.Amikor felébredtem már pirkadt, gyönyörű volt a napfelkelte, csak ne lettünk volna ilyen kutyaszorítóban.
Egy darabig csak ringatództunk a vízen. Az emberek vagy sírtak vagy imádkoztak.
Távolból feltűnt egy hajó.
Nagy izgalom támadt, ,mindenki ösztönösen menekülni akart és a hajó másik oldalára rohant.
A hajó megbillent és az emberek belepotyogtak a tengerbe.Én csak azon igyekeztem, hogy a testvéremmel együtt maradjunk.
Leírhatatlan káosz keletkezett, voltak akik nem tudtak úszni és azonnal elsüllyedtek. Mire odaért a mentőhajó nők, gyerekek, férfiak vízben.
Mi akik a hajón maradtunk szerencsések voltunk.
A mentőhajó igyekezett minél több embert kimenteni a tengerből.De sokan a hullámsírban maradtak.
Nem tudni kik voltak?
Nem volt utasnévsor, eltűntek nyomtalanul.
Azóta is én a szerencsés sokat gondolok rájuk.
Életekre, emberekre, akik jobb élet reményébe a tengerbe vesztek. Eltűntek. mint virágszirmok a szélben,de ők is emberek voltak, hittek és reméltek és csak emberibb életre vágytak.
Emlékezzünk rájuk és ne legyünk olyan elbizakodottak, még mi is rákerülhetünk arra a "hajóra".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése