2018. október 24., szerda

Frida Kahlo a Nemzeti Galériában.

Megnéztem a kiállítást, már a megnyitó óta tervezem végül már attól féltem, hogy előbb bezár, mint megnézem. Aki még szeretné nagyon igyekezzen már csak pár napig van nyitva,
Kiderült a táskám már majdnem méreten kívüli, nem gondoltam, hogy már a múzeumban sem mindegy mekkora, nemcsak a repülőn.



A múzeumban szerencsém volt, a fiatalokat egy szakavatott vezető kalauzolta végig a kiállításon  és én is csatlakoztam és igen sok érdekes  dolgot tudtam meg a festőnőről és a képeiről.
Frida Kahlo a XX. századi Mexikó emblematikus alakja,  a modern festészet legkülönlegesebb alakja.A festészetét a testi, lelki szenvedése és a hazaszeretet határozta meg.
Portrékat festett.



Ő volt az első szerelme, akivel azt a végzetes buszbalesettett szenvedett. A férfi megúszta a balesetet. Frida azonban súlyosan megsérült és az élete során még sokszor megoperálták, de teljesen nem gyógyult meg, emiatt és még a gyerekkori bénulása miatt élete során sokat szenvedett.


Ezen a képen egy piros sapkás, a haladó fiatalok névjegye.
Rangos főiskolán tanult és itt kezdett politizálni elkötelezett baloldali nemzeti érzelmű volt egész életében.



Amikor megismerkedett Diego Rivera festővel, aki meghatározó lett egész életében.
Ezen a képen visszatért a népi gyökerekhez.


A képnek a hátulján is van kép.


Ő aki felfedezte Fridát, megvette az első képét, bízott benne.



Ezeket a képeket amerikai tartózkodása alatt festette.
Ekkor még Amerikában még a szegregáció volt amikor a fehérek és nem fehérek külön voltak, ezért is igen figyelemre méltó ez a kép.


Ez a kép a buszon, ahol egymás mellett ülnek az emberek, a szegény a gazdag, a nő a férfi és utaznak a vidékről a városba.

Frida nagyon sok időt töltött az ágyban, ott is festett. A festés segített neki a gyógyulásban a túlélésben. Az festett amit látott, amit érzett ez is egy olyan kép.


Diegoval való viharos házassága ellenére nagyon szeretett volna gyereket, ez sajnos nem sikerült neki. Ez a kép egy ilyen vetélés után készült.


Ez egy önarcképe szimbólumokkal. A kiállításon így írtak erről a képről.




Egy másik önarckép, de álarc mögött.


Nekem ez a kép nagyon tetszett.


Frida a kertben.



Mexikóban igen sok piramis található.
A kertjében egy ilyen piramis volt, aminek a mását építették fel.


Festett csendéletet is, itt is felfedezhető több érzés is. A friss és kissé rothadó gyümölcs, mint az élet.
Ha még alaposabban megnézzük még mást is nemiséget is beleláthatunk.


Itt egy barátjának állít emléket, aki növénynemesítéssel foglalkozott.
A végrendelete szerint egy fa alá temették el.


Ez a kép akkor készült amikor rájött, hogy a férje a testvérével csalta meg.

Abban sz időben egy férfi a feleségét több késszúrással megölte. Amikor kérdezték mi történt, azt felelte semmi csak kicsit megszurkálta.
Diegó is csak mindig könnyedén vette a félrelépéseit nem jelentett sokat neki ez a párhuzam jelent itt meg.


 Ez egy házassági évfordulóra készült alkotás.



A harmadik legfontosabb férfi az apja és a férje után, aki magyar származású fotós volt.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a kedvéért még magyarul is tanult.


Itt egy magyarul írt levél, ami remélem olvasható.



Frida rövid élete ellenére még a mai éltre is hatással van.
Tovább él és hat az öröksége a divatban, a képekben egész kultusz alakult ki körülötte.



Még a mai magyar festőket is megihlette.
A képeket én válogattam a kiállításról ezen kívül még van több, szerintem érdemes mindenkinek megnézni.
 Már csak pár napig látható!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése