2017. november 2., csütörtök

Székesfehérváron.

A családtörténeti egyesület találkozója most Székesfehérváron volt. Ez most más volt különbözött az eddigi találkozóktól, legalábbis amiken eddig részt vettem, eddig mindig olyan helyen tartottuk ahol voltak német leszármazottak.A helyi hagyomány őrzök mindig köszöntöttek és kis műsorral is kedveskedtek. Itt most ilyen nem volt. Székesfehérváron úgy látszik már nincs ilyen, a polgármester csak üzent, mert bokros teendő miatt nem tudott részt venni.
  Az első előadónk, mesélőnk Sebő Ferenc Kossuth díjas énekes, gitáros, tekerőlantos és dalszerző, népzenekutató, a hazai hangszeres népzenei táncmozgalom egyik elindítója.
Az ősei között mind apai és anyai ágon is vannak német ősök, pl. Dietrich Nándor szűcsmester.
Mesélt a szüleiről, az édesapja részt vett a második világháborúban. A szülei már ismerték egymást régebbről, de a háború meg a kitelepítés majdnem elsodorta őket egymástól és igen kalandos körülmények   között találkoztak újra és összeházasodtak. Mesélt a gyerekkoráról, a szülőknek sok gondja baja volt, de ő a nagymamával unokatestvérekkel mindebből semmit se tudott.
Népzenei kutatásai és előadásai alkalmából arról győződött meg, hogy létezik egységes Európa, közös a múltunk a történelmünk. Igazának bizonyítására még bemutatta, hogy egy dal mennyi változatban létezik és mindenki a saját mentalitásának, ízlésének megfelelően alakította.
Családi képeket is hozott. Nagyon sokáig még elhallgattuk volna.

  Másodiknak a Székesfehérvári Püspöki Levéltár igazgatója Dr Mózessy Gergely tartott előadást a családfakutatókat érdeklő anyagokról. A püspökség 1777- ben alapították, a veszprémi püspökségből vált ki, az évek folyamán több alkalommal változott a területe. Az eredeti anyakönyvek általában a plébániákon találhatók, de néhány alkalommal a levéltárba kerültek különböző okok miatt, a levéltárban általában a másodpéldányok találhatók.
Van azonban egy kimutatás amiben pontosan lehet tudni, hogy melyik anyakönyvet mikortól vezetik és hol található. A levéltárban levő 100 évnél régebbi anyakönyv szabadon kutatható.
A plébániákon lévőkre nem vonatkozik a levéltári törvény, mert nem kutatóhely, a püspök és plébános együttes engedélyével lehet kutatni de a plébános bármit tehet, mondhat.
1960 - ban a mormonok mikrofilmre rögzítették  az anyakönyveket, és üzleteltek az eredeti tulajdonos hozzájárulása nélkül. A jó hírhez való jog ami a halállal nem ér véget.
A levéltárban van még ami fontos lehet a családkutatás szempontjából, a lélek összeírások 1871 - ig, adóívek, kegyúri iratok, püspöki hivatali látogatás, családi letét, szemináriumi hallgatók, feltárt és digitalizált fotótár. Ami hozzáférhetetlen az a szentszéki iratanyag.
  Következő előadó Békefi Miklós a mormon anyagok digitalizálásról és az anyagok kutathatóságáról tartott előadást. 1894 - ben alakult a Genealógiai Társaság aminek az utódja a mai FamilySearch . Az adatokat 1938 - ban mikrofilmre kezdték a rögzítést. Ma már túlhaladott a mikrofilmre rögzítés és 1998 - ban megkezdték a digitalizálást., aminek az előnyei: - a hatékonyabb összegyűjtés, -könnyebb megőrzés és a  szélesebb kutathatóság. Magyarországon 13 Családtörténet Központ van, ahol szívesen segítenek és lehet csatlakozni az indexeléshez.
A távlati tervekben szerepel a teljes magyar fordítás, a szerződési korlátozások feloldása és a felvételi ívek összekapcsolása indexeltekkel.
Kónya Zsuzsa tartott még előadást az egyesületünk megújult honlapjáról.
Ha valaki nem boldogul írjon Zsuzsának biztosan szívesen segít.
Ebéd után után egy rövid séta Székesfehérvár belvárosában idegenvezetővel.
Gaja patak és a Sárvíz által táplált mocsár területén volt az a település aminek utódja Székesfehérvár. Géza fejedelem kővárat és templomot építtetett.
Legismertebb megnevezése a királyok városa.
És jöjjenek a képek.


 Eredetileg így nézett ki az épület.


 Királyi sír










 Egy régi patika.


 Emlék Mátyás királynak.

 Szinház
 Eredeti kandeláber.


 Székesfehérvár legrégibb háza.

Még felújításra váró Fekete Sas
Az eredeti várfal része

Csoportkép a résztvevőkről.

2 megjegyzés: