Mi történt?

Kis faluban születtem éltem szüleim farmján. Sok volt a munka,de azért szépen éltünk.

Akikkel iskolában jártam lassan mind elmentek.

Az egyik alkalommal az egyik lányismerősöm mutatott egy hirdetést, hogy fiatal lányokat keresnek érdekes munkára. Nekem ez nem tetszett, mert külföldre közvetítettek volna és nyelvtudás nem feltétel, hát ez így kicsit furcsa volt.

A lányok közül sokan jelentkeztek és el is mentek.

Egyik nap hazafelé bringáztam. Egyszer csak elestem, azután minden elsötétült.

Amikor felébredtem, nem tudom mennyi idő után, azt sem tudtam hol vagyok és mi történt?

Eszembe jutott az esés. Óvatosan még csukott szemmel megmozgattam kezemet, lábamat, minden mozgott és még fájdalmat se éreztem.

Ekkor kicsit kinyitottam a szememet és lopva körülnéztem. Egy sarokban egy matracon feküdtem egy lepedő alatt és nem volt rajtam csak egy piros bugyi. 

Éjszaka volt. Egy hatalmas terem sok matrac egymás mellett és mindegyiken alszanak. Nem nagyon láttam, mert sötét volt, csak a magasan lévő ablakokon szűrődött be némi fény.

Másnap reggel.

- Ébresztő!

A lányok. mert igen sok lány volt ott, és mindenkin csak egy piros bugyi volt.

Tizes csoportokban vitték ki őket,

Nem tudom hová?

Nem tudom miért?

Láttam közöttük ismerőst is, ekkor már értettem nem lesz ennek jó vége.

A nagy jövés -menésben nyitva maradt a bejárati ajtó.

Ekkor aki a legközelebb volt az ajtóhoz elkezdett szaladni és utána mi mindannyian rohantunk  és sikerült sikerült kitörni, ki a szabadba, ki az utcára, ki a parkba.Senkit se zavart, hogy csak egy piros bugyi van  rajtunk

Szaladtunk, rohantunk az életünkért futottunk, de végül mindenki megmenekült.

A rabtartóinkat meg elfogták és már nem árthatnak senkinek.

Ezt a rohanást azóta se feledem még mindig álmodok róla.
(a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol )

Egy szó bűvöletében.

Egy szó, egy kifejezés dörömbölt bennem egy jó ideje, több napon, több héten keresztül, nem tudtam szabadulni a befolyásától.

Decemberben megfáztam. Kiderült, hogy tüdőgyulladásom van, Kaptam orvosságot.

Már januárban úgy éreztem, hogy minden rendben van, jól vagyok.

A háziorvos azonban nem úgy gondolta és elküldött a tüdőgondozóba meg mindenféle vizsgálatra.

A leletek ugye többnyire latin nyelven vannak és nem igazán értem. Az orvos se nagyon világosított fel.

Amikor érdeklődtem, hogy mégis mi a helyzet?

Odavetette:

- Visszafordíthatatlan!...

 Ez a szó azonnal letaglózott, majd le estem a székről, hogy még mit mondott nem is igazán tudom.

Megnémultam.

Kezemben a papírokkal kicsoszogtam az utcára. 

Robotként mentem az utcán, a szó csak dörömbölt, dörömbölt a fejemben.

Csodálkoztam, hogy az utcán még járnak emberek, járnak autók, buszok.

Nem szakadt le az ég, nem borult minden sötétbe.

Mindenki olyan közönyös, nem törődöm és nem érzik át ezt a tragédiát, hogy megfordíthatatlan.

Senki, de senki nem érezte át ezt a nagy tragédiát!

Akinek mondtam, hogy visszafordíthatatlan, kicsit csodálkozva nézett rám.

- Mi ebben a különös?

- Mit akarnál visszafordítani?

- Az életet? Az időt?

Azért napokig világfájdalmasan lézengtem, úgy éreztem magamat, mint aki egy óriás gödör fenekén ül, ahonnan nincs kiút. Borzasztóan, de nagyon, nagyon sajnáltam magamat, hogy most már mindennek vége, visszafordíthatatlan.

Bárki bármit mondott, nem láttam nem hallottam, csak dübörgött -visszafordíthatatlan . visszafordíthatatlan.

Mondhatni éjjel - nappal csak ez a szó forgott bennem.

Amikor már végleg le akart győzni, úgy gondoltam szembe szállok vele.

Először is feldaraboltam, hátha már így nem is annyira félelmetes.

Van ugye az igekötő a vissza, van az az ige a fordít és van a fosztóképző  a hatatlan.

A vissza igekötő közel se olyan félelmetes, mert mit is takar? Vissza, hogy újra odajutunk ahol már voltunk , és ez nem biztos, hogy jó.

Vissza akarunk menni, ahol már jártunk? Nem azért mentünk új utakra, mert a régi már nem volt jó?

A haladás előre mutat és nem vissza,

Most nézzük meg a fordít részt. Ha valami cél érdekében munkálkodunk, akkor fordítás, fordulás nem is üdvözlendő cselekedet. Szóval a fordít se minden esetben jó, mert ha jóról rosszra fordít?

Akkor nem fordulunk vissza, csak megyünk előre.

Ez a visszafordíthatatlan csak az idő lehet. és mivel még nincs időutazás, akkor nem fordulhatunk vissza.

Megkonzultáltam a dolgot még a háziorvossal is, és azt mondta ez a dolog annyira nem is vészes, ez már a korral jár, Hát erre mit mondjak?

Éljünk azzal ami még van.

Anyám szavaival:

- Kár belesírni a kiömlött tejbe.

Így értelmezve a visszafordíthatatlant, mint az időt, már nem is annyira szörnyű. Mivel az idő telik, így nem pazarolhatom feleslegesen.

Szegénység, gazdagság.

Mi is az a szegénység  vagy gazdagság?
Azt hiszem igazán szegény sohasem voltam, mindig volt mit ennem , volt fedél a fejem felett , volt ruhám és télen sem fagytam meg. Nem volt szörnyű gyerekkorom. Mindig megvolt amire szükségem volt. Szüleim szorgos, dolgos emberek voltak. Állandóan dolgoztak, különösen nyáron voltak hosszúak a munkanapok, Apám eljárt dolgozni a vasúthoz, nyugdíjas állás, 24 - 48 órás váltással.Anyám  "csak" otthon dolgozott, de mindig voltak állataink,földünk. Nyáron bizony mindig volt teendő, szinte megállás nélkül. Kint laktunk a tanyán, nem volt bevezetve se a víz se a villany, de az abban az időben nem is hiányzott talán annyira, Rádiónk az volt. Később pedig eljártunk a kultúrotthonba Tv-t nézni.Legelső tv élményem a  "Szegény gazdagok" volt.
Szüleimnek mindenképpen a föld, sok  föld jelentette volna a gazdagságot, Gyűjtöttek, kuporgattak és szerettek volna sok hold földet, de abban az időben ez nem igazán volt lehetséges már, akkor volt a tszcs megalakulásárnak ideje. Így engem már a tanulásra a tovább tanulásra biztattak,
A gazdagság nem biztos, hogy együtt jár a boldogsággal. Nézem a gazdagságot a saját szemszögemből.
Mikor érezném magam jobban? Az ember egyszerre csak egy ruhát tud felvenni, még ha a szekrényben a szekrényben ott sorakozik számtalan ruha, cipő, kabát és egyéb ruhanemű, nem biztos ettől boldogabb vagyok. Személyesen nem ismerek egy igazán gazdag embert. Akikről meg  hallani, itt Magyarországon nem igazán példaértékű.Biztosan van olyan gazdag ember aki tisztességesen szerezte a millióit csak én nem ismerem. Biztosan küzdeni kell nem feladni és meglesz az eredménye. Jó ötlet és sok munka és talán?
A vagyon, a nagy ház, a sok pénz nem biztos, hogy együtt jár a boldogsággal. Bizonyos vagyon már teher, akkor attól kell félni, hogy el is veszítheti, arról nem is beszélve, hogy sok az irigy, hogy neki miért van, ha nekem nincs. Félni kell a gonosz emberektől is akik szemet vetnek a gazdagságra és ellopják, elrabolják a vagyont még esetleg az életet is,
Mi a legnagyobb kincs? Semmiképpen a kincs, a pénz! Vannak olyan dolgok amik nem megvehetők.
Itt van mindjárt az  első az idő. Az idő telik, visszafordíthatatlan, és jelen pillanatban elég véges, mondjuk maximum száz évre számíthatunk, még sajnos nem találták fel az időutazást. A lélekvándorlás? hát azt hiszem azzal se igazán kalkulálhatunk. Ebből mennyi az idő amit úgy tölthetünk el ahogyan szeretnénk? Nem mindegy, hogy mit csinálunk? Örömmel tesszük a dolgunkat vagy kínnal - keservvel. Itt tudunk változtatni, hogy azzal foglalkozzunk, ami örömöt okoz. Valami alkotó - teremtő .munkával és nem mellesleg azzal, hogy ez a munka megfelelő jövedelmet is biztosítson a kényelmes élethez.
Az embernek elsősorban magának kell megfelelni, megtalálni azt a helyet ahol jól érzi magát, és itt kapcsolódik egy újabb dolog a szabadság, hogy megtegyem, megtehessem amit szeretnék. Felelősek vagyunk persze más emberekért is, de az egész világ terhét mégse vehetjük a vállunkra. Lehetőségeink szerint segítsünk, egymás kölcsönös segítése ahol mindkét fél előnyös helyzetbe kerüljön. Semmiképpen nem helyeslem az ártó szándékot és nem szeretnék más ember eltiprása révén helyzeti előnyökhöz jutni. A versengés az inspiráló. Nagyon felgyorsult minden. Annyira gyorsan változik a világ, fejlődik a technika. Ki tudja mi lesz tíz - húsz év múlva?
Gyerekkoromban még különösen falun alig volt autó. Lovaskocsival jártak még az emberek. Volt egy autója a tanító bácsinak, de az is olyan volt, hogy indulásnál mindig be kellett tolni.Most meg már mennyi van, Száz éve még azon aggódtak a városokban, hogy mi lesz a sok lócitrommal.
Ami ma még a fantázia világába tartozik holnapra már megvalósulhat. A közös kincshez, tudáshoz minden ember ki többet, ki kevesebbet tesz hozzá. Mindig minden változik és ezen változásokat kell figyelemmel kísérni, ha valaki nem halad lemarad.
A gazdagság, boldogság szerintem még egyik fontos összetevője még az egészség. Azt a száz évet vagy kevesebbet amit megérhetünk fontos, hogyan. Nem mindegy milyen egészségi állapotban vagyunk. Még nem tartunk ott, hogy az elromlott szerveinket újra cserélhetjük, lehet majd egyszer ez is lesz. Most azzal gazdálkodhatunk ami van.
Mi az igazi gazdagság? A pénz a vagyon? Az idő? Az egészség? A boldogság? Talán mindez együtt!