2016. január 25., hétfő

Egészségügyi tapasztalataim

December 28.-án jöttem haza, de megártott a szeles, esős angliai tél.
Másnap elvonszoltam magam a körzeti orvoshoz. Már ideje volt, hogy találkozzunk, a tb kártyámat még az elődjéhez adtam le, aki azóta már nyugdíjas.
Megvizsgált és antibiotikumot írt fel, de azért írt beutalót a laborba és a kerületi röntgen osztályra.
Ami kellemesen meglepett, hogy az asszisztens külön szobában van és nincs bent az orvosnál.
Mindjárt el is mentem az Egészségházba. A jelentkezési ablaknál már mindjárt problémám támadt.
Nem volt elég a beutaló, kérték tb kártyát, személyit, lakcímkártyát. Biztosan ellenőrizni akarták, hogy az orvos jól töltötte ki a beutalómat, mert minden adat szerepelt rajta.
- Nincs érvényes személyi igazolványom csak útlevelem.
- Akkor miért nem hozta el a régit?
- Mindenütt elfogadják az útlevelet, még a bankban is.
- Hol a lakcímkártya? Lehet nem is lakik a kerületben, nem szerepel a rendszerben.
- Pedig már itt lakunk 80 óta, azon a címen ami a beutalón szerepel, csak eddig még nem voltam beteg.
- Hogyan gondolja, hogy lakcímkártya nélkül mászkál? Mi lesz ha a rendőr igazoltatja?
Nahát ilyen gyanús külsejű egyén lehetek akit lépten-nyomon igazoltathatnak? de ezt nem mondtam csak gondoltam.
No de végül megkönyörült rajtam és lakcímkártya nélkül is bekerültem a rendszerbe.
- Menjen egyenesen aztán balra és ott az ablaknál adja oda a beutalót.
Röntgennél szerencsém volt nem voltak sokan és már egy óra múlva megvolt a lelet is.
Másnap visszamentem a családorvoshoz, mivel még a két ünnep között voltunk itt is hamar sorra kerültem.
Kiderült kétoldali tüdőgyulladásom van. Szedjem az antibiotikumot, meg valami hurutoldót és a bélbaktériumok erősítésére is valamit és jöjjek vissza egy hét múlva.
Visszamentem, már többen voltak, de szerencsére volt időpontom, így viszonylag hamar sorra kerültem.
Kaptam egy újabb hétre való antibiotikumot, meg egy újabb beutalót a röntgenre, az orvosság elfogyása után egy hét múlva kellett elmennem.
Elfogyott az orvosság kedden. Elmentem a laborba szerdán. Nyolc órára értem oda, a 71-es volt a sorszámom. Két órán belül sorra is kerültem. Kicsit ( nagyon be voltam tojva , csak nem mutattam)  tartottam a vérvételtől. Aranykezű volt az asszisztensnő, nem is éreztem, igaz már nagy gyakorlata van nap.mint nap és egész idő alatt vidáman dudorászott. Végül közölte.
- A leletet majd elküldjük a házi orvosnak.
Következő hétfőn elmentem a röntgenre. Kellően felszereltem magamat az igazolványokkal, de most nem kérték. Most is viszonylag hamar sorra kerültem.
Visszamentem a házi orvoshoz. Már ünnep után voltunk és rengeteg  beteg volt, fél napot ott töltöttem.
A lelet nem volt  túl biztató, az intenzitás kicsit csökkent, de nem múlt el.
Az orvos nézegeti a leletet, meghallgatja a tüdőmet és végül beutalót ad Tüdőgondozóba.  
Az orvos látja rajtam, hogy megijedtem, nyugtatgat, hogy lehet már nincs is ott a gyulladás , de röntgen még  egy darabig látja. Összeszedi az eddigi leleteimet a laborlelettel együtt és a kezembe nyomja. Tanácsolja ne 
kérjek előre időpontot, mert már csak márciusra van, menjek oda korán, mert mindennap osztanak sorszámot.
A labor eredményről egy szót se ejtett. Otthon megnéztem és legnagyobb meglepetésemre, majdnem tökéletes volt, pedig igen átfogó volt a vizsgálat, két oldalon sorolták az eredményeket, és a végén ott volta megjegyzés, hogy semmilyen kóros elváltozás nem figyelhető meg.
Elmentem a Tüdőgondozóba a szerdai rendelésre.
 Szerdán két doktornő is rendel az egyik egy órától a másik kettőtől. Időben odamentem mát tizenegy után ott voltam.A rendelő bezárva. Ahhoz hideg volt,hogy az utcán ácsorogjak. Jött egy nő és közölte, hogy ezt az ajtót majd csak egykor nyitják ki, de az épület másik oldalán is vannak orvosi rendelők és ott lehet várakozni. Kiderült már a harmadik vagyok. Szépen gyűlt a tömeg, mert mindennap csak meghatározott sorszámot adnak ki ezért igyekszik mindenki korán jönni.
Egy órakor kinyitották az ajtót és libasorba sorakoztunk.Elkezdték osztani a sorszámot, mivel két doktornő rendelt, így volt kék meg piros sorszám. Az enyém a piros egyes lett, de közölték, hogy hozzam el a röntgen osztályról a felvételeket is, mert a lelet nem elég.
Még szerencse, hogy a férjecském hurcolászott autóval. így viszonylag hamar visszaértem.
Kár volt izgulnom. hogy időbe visszaérjek.
Kettő körül kijön egy fehér köpenyes nő és közli.
- A számitógép program összeomlott, de nem csak itt hanem a kórházban is, ezért most szünetel a rendelés.
  Igyekszünk rendbe hozni, ami lehet tíz perc, de lehet több óra is.
Kicsit morgolódunk, de mindenki marad és reménykedik. Ülünk, várunk.
Egyszer csak elkezdik szólítani az embereket, név szerint. Ekkor derül ki, hogy a sorszám semmit se jelent., nem engemet hívnak először, hanem az utánam lévő számot.
Végül három után behívnak. A szobában két fehér-ruhás nő bűvöli a számítógépet. Nem tudom ki kicsoda nem ismerem őket, először vagyok itt, gondolom aki megvizsgált, ő lehet a doktornő.
Kikérdez, megnézi a leleteket, a felvételt, végül lefoglalnak a kórházban  CT vizsgálatra időpontot február tízre.
Amit a számítógépben rögzítettek, kinyomtatják. Kapok egy példányt, a másikon aláírom, hogy átvettem.
A CT lelettel vissza kell jönnöm ide, azután meg a családorvoshoz.
Kaptam még egy receptet is.
Kiváltottam a receptet valami bivaly erős lehet, mert csak 3 szem volt benne, amit három egymás utáni napon kell bevenni.Otthon kibontom, megnézem a mellékelt papírt, amin a tájékoztató van.
 Teljesen elhűltem, mert félméter hosszú a papír  és mindkét oldalán két oszlopban sorolják, hogy mivel ne és mellékhatások, mind magyarul. szóval nem azért olyan hosszú, mert többnyelvű  a szöveg. Elkezdtem olvasni, de még a feléig se jutottam,de már kellőképpen megrémültem. Ekkor elhatároztam nem olvasom tovább, hanem beveszem lesz ami lesz.
Már megettem mind a hármat, de semmiféle mellékhatást nem tapasztaltam.
Most várom február tizedikét, még az is lehet addigra semmit se mutat ki a vizsgálat és megint évekig nem kell orvoshoz mennem.


2015. november 11., szerda

Álom vagy valóság?

Hajnalodott és valami zajt felébresztett, 
Kimentem az előszobába.
Ott szembetalálkoztam valakivel. Egy fiatal csinos nő nézett rám kérdően. Ismerős volt, talán a saját tizennyolc éves énem?
Kérdezte
- Hol tartunk most?
-Mi lett a nagy tervekből?
-Hová lett a lelkesedés?
-Hová lett az a nagy világmegváltás?
Egyszer csak érzem már én vagyok a tükörben és nézek kifelé.  Mit látok? 
Egy őszhajú kissé megfáradt, megkopott idősödő nőt.
Most hol vagyok? Ki vagyok? Melyik vagyok?
Amit látok az a jelen, a múlt, vagy a jövő?
Teljesen összezavarodtam.
Úgy érzem nem lehetek az az őszhajú, még bennem van a lelkesedés a világmegváltás vágya.
Biztosan én csak az a fiatal érettségi előtt álló lehetek.
A másik az anyám, vagy talán én ötven év múlva?
Azután eszembe jutnak a lányaim, unokáim.
Megint helyet cserélünk. Kint állok dideregve.
Mégis-mégis elkezdek magyarázkodni a fiatalnak, hogy nem minden lett ugyanúgy és nem minden lett tökéletes.
Fiatalabb énem mosolyogva bólint
- Még nincs minden veszve!
Kinyújtja a kezét.
- Itt a jövőnk kulcsa. Fogd! Még sok szép év vár rád!
Reggel amikor felébredtem, a jobb tenyeremben egy kulcs nyoma látszott  
Ez a történetet ez a kép ihlette.

2015. november 7., szombat

A köd

Reggel amikor elindultam még sötét volt, illetve nem igazán, mert volt közvilágítás az utcai lámpák világítottak.
Nagy köd volt, minden más volt, mintha egy bűvös körben járnék, csak pár méterre láttam el, azon túl a fehérbe burkolózott semmi. Egyedül teljesen egyedül a körön belül. Egyes jól ismert házak, fák feltűnnek  majd újra eltűnnek. Egyedül vagyok, a hangok is csak messziről szűrödnek. A világ csak pár méter.
Létezik valami a körön kívül?
Megyek-megyek viszem a körömet, egy-egy ház ablakában már világos van.
Kicsit csípős az idő a kezemet bedugom a zsebembe, mert fázik.
Befordulok a sarkon- jé- valami madarat hallok, nem tudom mi lehet, de rikoltó a hangja.
Megyek tovább az egyik ház udvarán, autót melegítenek be.
Ilyen időben autóval elindulni?
A mágikus kör tovább visz, ha csak annyi a világ amit látok?
Mindig azt hittem, gondoltam a köd vezeti a hangot, de nem.
Nagy a csönd, egyedül vagyok.
Nézem az időt még van öt percem a vonat érkezéséig. Meggyorsítom lépteimet, még a végén itt maradok.
A máskor forgalmas úton akadály nélkül átjutok, sehol egy autó.
Kakaskukorékolást hallok, ha vonat nem is, de s reggel közeledik.
A megállónál vagyok, nem látni el a sorompóig se.
Egyszer csak valami lámpát látok, csendben beosont a vonat.
Felszállok, mégsem vagyok az utolsó ember, a vonaton vannak emberek elég sokan.

2015. október 29., csütörtök

Utazás vonattal

A békéscsabai utazásom történet, vagyis csak az odaút.
Előző nap megbeszéltem egy régi ismerősömmel, hogy felkeresem Békéscsabán.
Megnéztem a menetrendet és megírtam a fészbukon, hogy 9 óra 39 perckor ott vagyok.
Ehhez fél hétkor kellett itt vonatra szállni , ami bevisz a keletibe és onnan 7 óra 10 perckor indul a gyors a 7. vágányról.
Fel is keltem időben, sőt még akár egy órával korábbival is elmehettem volna. Végül annyira elvacakoltam az időt, hogy végül a férjem vitt ki kocsival a megállóhoz.
Jött a vonat időben, elég sokan voltak rajta, de ez az út csak negyed óra. Jött a kalauz. megvettem a gyorsvonati pótjegyet. hogy a keletibe ne kelljen sorbaállással tölteni az időt.
Nézem az indulási táblát. vonat 7. ről elöl a belföldi rész.
Előre megyek beszállok. Olyan szép tiszta vonat. olyan ülések asztalokkal, tágas hely. A mosdó tiszta tágas mozgás sérültek számára kialakított. Az egész olyan, mintha Európában lennék. mintha nem is a MÁV lenne,.
Rajtam kívül csak egy német család két gyerekkel.
Kicsit ugyan gyanús lehetett volna a dolog. de ülök várok. Már 7 óra 11 perc a vonat nem indul, no a pontosságon még lehetne javítani, gondolom én, Óra  húszkor előkerül egy kalauz.
Kérdezem
- Mikor indul a vonat?
- Majd 35-kor?
- 35-kor nem 10- kor?
- Nem. Miért hová akar utazni?
- Békéscsabára.
- No ezzel nehezen!Még jó, hogy megkérdezte. mert ez a vonat legközelebb Vácon áll meg. Az vonat meg a mellettünk levő vágányról már 10-kor elment.
Így elszállt minden reményem az elegáns vonaton való utazásról..
A következő vonat 8 óra 10 perckor megy.
Ekkor jut eszembe nem tudjuk egymás mobilszámát, csak a vezetékesemet tudja.
Gyorsan hazatelefonálok a férjemnek, elmondom mi történt és valószínűleg keresni fognak és adja meg a számot.
 Kérdezi:- hazajössz még a következő vonatig?
Hát persze, hogy nem.
Telefonálás közben elhagyom a mobilom ruháját, visszamegyek keresem és megvan!
Felszállok a következő, többször ellenőrzött vonatra. Ez már közel se volt olyan elegáns.
Egy nénivel ( ki lehet ifjabb, mint én) utaztunk egy fülkében. ő is Csabára tartott. A néni még egy Metró újsággal is megkínált, mert neki kettő volt.
A vonat elindul 10-kor, a nap szépen süt.
Döcögünk, majd gyorsítunk. Bal oldalt ülök, kinézek az ablakon, nem látom a másik sínpárt. Felállok megnézem a másik oldalon is, ott a sínpár. Teljesen pánikba esem, nem jó oldalon megyünk.
Lélegezni se mertem, mit csináljak? Üljek ? Álljak? Vagy hasaljak a padlóra?
Felrémlett előttem a 68-as nagy vonat baleset, amikor rossz vágányon ment a vonat és szembe is jött egy másik.
A néni látta. hogy igen furcsán viselkedek, rá is kérdezett.
Beszámoltam neki az azon a vonaton átélt eseményekről. Sok halott és sebesült volt, én könnyen megúsztam, csak a szoknyámat veszítettem el de az egy másik történet.
De valószínűleg  most csak valami vágányjavítás lehetett. mert visszatértünk a jó oldalra.
Jól elszórakoztattuk egymást, ettünk, ittunk beszélgetünk.
Utazunk, egyszer csak megszólal a mobilom.
Szemrehányó hang - Hát te hol vagy? Várlak, várlak, az állomáson sehol se vagy!
- Háát még a vonaton, de már elhagytuk Szolnokot.
- No jó kimegyek még egyszer. Már hazamentem és otthonról telefonálok, hogy hol vagy!
Megyek és várlak a lépcső tetején, nem mászom meg újra azt a temérdek lépcsőt, ha esetre nem érnék addigra oda.most te fogsz várni.
Még szerencse, hogy haza telefonáltam,mert a férjem nem tudta, volna hová lettem?
Mire megérkeztem felértem a lépcső tetejére. már ott várt.
Végre sok év után újra találkoztunk és jól kibeszélgettük magunkat  Gimnáziumban padtársak voltunk.
Utólag jutott eszembe, hogy még csak egy képest se készítettünk, no majd legközelebb.
Én ugyan most nem ilyen jubileumi mozdonnyal mentem,

2015. október 27., kedd

Kaland a sötétben.

Nem régen volt a fehér-bot  világnapja, ezért elhatároztam, kipróbálom milyen lehet közlekedni, hogy nem látok.
Erre az esti lefekvést láttam alkalmasnak. Elindultam a fürdőszobából az ágyam felé.
Becsuktam a szememet, kinyitottam a fürdőszoba ajtót. Becsuktam az ajtót lecsuktam a villanyt.
Lendületesen elindultam az előszobában a szobaajtó felé. Mindjárt sikerült is jól belerúgnom egy cipőbe. Csoszogásra váltottam. Odaértem az ajtóhoz , kitapogattam a kilincset, bementem becsuktam az ajtót.
Széttártam a karomat váll magasságban.
 Arra gondoltam követem a macska szisztémát, úgy tudom a macska a sötétben való tájékozódását  segíti a bajsza, mert a bajsza olyan széles, hogy mögötte a teste is elfér.
Gondoltam, ha széttárom a karomat akkor ott én is elférek, csak nem gondoltam lenti akadályokra.
Jobboldalt a cserépkályha, baloldalt semmi abban a magasságban. A kályha és a fal tapogatásával eljutottam
a másik ajtóhoz.
Innen ferde szögben lehet eljutni a lépcsőhöz. Valahogyan elmértem a szöget és egy széknél kötöttem ki.
Előszór nem is értettem, hol vagyok? Tovább tapogatóztam.
- Mi ez? Á függöny!
Akkor az ablak, tovább a fal mentén a sarokba.
Itt heves karlengetés, végre megvan a lépcsőkorlát.
Papucsot lerúgom, irány az emelet.
Tudom 17 lépcsőfok van. Kapaszkodom erősen a korlátban, nem is olyan egyszerű felmérni  a lépcső magasságát. Számolom.
Egyszer csak érzek valamit a lábamnál. Megtorpanok, s akkor hallom a macska ezerrel dorombol és olyan erővel törleszkedik a lábamhoz majd lekotor. Ijedtemben még azt is elfelejtettem hányadik lépcsőfoknál tartok. Ezután még óvatosabban kellett másznom, nehogy a macskára lépjek.
No vége felértem.
- Áuuuu !- mégse, volt még egy lépcső. de csak halkan kiabálhattam, már mindenki aludt.
A fal mellett jobbra el. Itt már bevált a nyújtott kar módszer, áttértem a két oldalt és lent nincs akadály, a macska közben  valamerre elpályázott.
No akkor bal oldalon egy, kettő és a harmadik ajtó, Még egy akadály a küszöb.
Bent vagyok. Csak óvatosan, bal oldalon egy könyvespolc, amit nem szeretnék lerámolni, mellette egy virágállvány cserepekkel.
Óvatosan hajolva. Megvan az ágyvége, nagyon lassan oldalazva a takaró alá kúszok. 
Ennyi megpróbáltatás után már ki se nyitom a szemem, és álomba merülök.

2015. október 24., szombat

Ősz

Pár évvel ezelőtt ilyenkor ősszel itt mindig büdös füst terjengett. Elkezdődött a levélégetés időszaka. Ebben az időben nem lehetett sem ruhát szárítani kint, se szellőztetni, mert valaki mindig avart égetett.
Élőszőr csak egy csak egy hónapra engedélyezték az égetést, de most már egész évben tilos. Most már vagy komposztálni kell vagy olyan zsákba gyűjteni. amit a kukások elvisznek.
Soha nem voltam híve ennek az avarégetésnek, de egyszer azért elkövettem. Igaz nem csak levelek voltak hanem kisebb  ágak is. Az udvarunkban akartam elégetni, de olyan nagy füst lett, hogy még a szomszéd is átjött és közölte, hogy jobb lesz ha befejezem. Azóta csak szalonna sütéshez gyújtok tüzet, de az egy más történet.
Régebben ne szerettem az őszt. mert vége a nyárnak és nemsokára jón a tél a hideg a hó és csak átmenet.
Most kezdem felfedezni, mint évszakot. Nem az elmúlás a lényeg, hanem készülődés az alvásra.
A fák is mielőtt lehullatják a levelüket, díszbe öltöznek. Nagyon szép tud lenni egy színes fa egy színes erdő.
Az ősz hozza az egész évi szorgalom eredményét a terményeket. A fák a gyümölcsöket.
Itt nagyon sok fa van a kertekben, de az utcán is.
Egy kimutatás szerint ha nem is tartozunk Budapest legzöldebb területéhez, talán az egész kerületre vonatkoztatva talán igaz, de nem véletlenül liget ez a városrész neve.
Az utcán is  van mindenütt fa, cseresznye, megy, szilva, alma, mandula, dió még eperfa is. és még gesztenye ami van szelíd meg nem szelíd is meg ostorfa most több nem jut eszembe  de még biztosan van másfajta is.
Az utcán lévő fák gyümölcsei mindenkié. de van egy hallgatólagos megállapodás, hogy általában akinek a háza előtt van ő szedi le. A levelek eltakarítása és a járda tisztán tartása is tulajra vár.
A mi házunk előtt is van három nagy diófa, aminek az ágai már a kertünkbe is belógnak, de most ültetünk
 egy kis csemetét. megterem rajta az éves dió szükségletünk, sőt még szoktunk belőle el is ajándékozni.
Pedig versenyben vagyunk a dióért, az utcán a szedegetőkkel, mert vannak akik végigjárják az utcákat szatyrokkal és gyűjtögetnek, Ami a kertbe esik, ott meg szemfülesebbnek kell lenni a kutyánknál. Az eb szereti a diót, meg is töri a fogaival és megeszi. Olvastam pedig valahol a kutyatartóknak szóló tanácsok között, hogy a dió ártalmas, de a kutyánk nem olvasta és szereti. A fán maradt diókat pedig. majd a télen ha lehullottak a levek. akkor jönnek a varjuk és leszedik, de az majd csak télen,
Ilyenkor ősszel már olyan csend van a madarak már elhallgattak, a tücskök se ciripelnek, csak a pókok
 úsznak az ökörnyálon,
Még sok matatás vár a kertben, dió vadászat, alma, körte szedés, levélgereblyézés.
Ide teszek egy  képet az utcánkból, ezen látszik milyen szép is tud lenni egy fa ősszel.

2015. október 10., szombat

Fa a parkban

Ezen a rekordjavító angliai nyári napon voltunk a parkban.
Az egyik hatalmas susogó levelű fa mesélt az életről amikor az árnyékában megpihentünk.
- Már régen állok itt, egy emberöltővel  ezelőtt ültettek ide. Amikor idekerültem még vékony, kicsi fa voltam, akkor kerültem ki a faiskolából. Óvatosan nagy körültekintéssel helyeztek ide. Féltő szeretettel vettek körül, óvtak, ápoltak, hogy nagyra nőjek. 
Mégis egyszer erre járt egy loboncos hajú gyerek aki mély sebet vájt belém.Túléltem. A lukat körbe növesztettem, most ott él egy mókus család.
Az ágaimon gyakran pihennek meg madarak, de nem csak pihennek, hanem fészket raknak és ott nevelik az utódaikat. Kölcsönös barátságban vagyunk Én helyet adok nekik az ágaimon és a madarak cserébe felügyelik az ágakat, leveleket, nehogy valami nem-kívánt állat kárt tegyen bennük.
Jó helyre kerültem, az évek
során  egyre terebélyesebb  leszek és egyre messzebbre látok. Látom a többi fát. nem vagyok egyedül. Látom a szép virágokat.
Itt mellettem nem messze van egy játszótér Nagyon szeretem nézni az embergyerekeket.
Minden megújulásnál, amikor felébredek az álmomból és kipattannak a rügyeim és nőnek a leveleim, figyelem mi történik körülöttem. a lakóim, a mókusok, a madarak a régiek ,az újak
A gyerekek is nőnek. A régi féktelen ifjú sem bánt már, sőt itt alattam sétált egy másik emberrel egy lánnyal kézen fogva.
Egy időre eltűntek, már kezdtem hiányolni, őket. Ekkor megjelentek egy gurulós szerkezettel , egy babakocsival benne egy kis palántával, egy embergyerekkel. Ezután gyakran láttam őket. Minden ébredésemkor itt találtam őket, már babakocsi nélkül is. Egyszer csak mit hallok az egykori sebesítőmtől?  - Nem szabad bántani ő is egy érző lény!
Megint jöttek az újabb ébredések és nem láttam őket.
Egyszer csak legnagyobb meglepetésemre látom, hogy a loboncos hajú már ősz hajjal megint erre járt. Egy kisgyerek kapaszkodott a karjába és nagypapának szólítja.
Most szépen süt a nap és a leveleimmel gyűjtöm az erőt, hogy még mélyebbre nőjennek a gyökereim, hogy az orkán se tudjon kár tenni bennem.