A köd

Reggel amikor elindultam még sötét volt, illetve nem igazán, mert volt közvilágítás az utcai lámpák világítottak.

Nagy köd volt, minden más volt, mintha egy bűvös körben járnék, csak pár méterre láttam el, azon túl a fehérbe burkolózott semmi. Egyedül teljesen egyedül a körön belül. Egyes jól ismert házak, fák feltűnnek  majd újra eltűnnek. Egyedül vagyok, a hangok is csak messziről szűrödnek. A világ csak pár méter.

Létezik valami a körön kívül?

Megyek-megyek viszem a körömet, egy-egy ház ablakában már világos van.

Kicsit csípős az idő a kezemet bedugom a zsebembe, mert fázik.

Befordulok a sarkon- jé- valami madarat hallok, nem tudom mi lehet, de rikoltó a hangja.

Megyek tovább az egyik ház udvarán, autót melegítenek be.

Ilyen időben autóval elindulni?

A mágikus kör tovább visz, ha csak annyi a világ amit látok?

Mindig azt hittem, gondoltam a köd vezeti a hangot, de nem.

Nagy a csönd, egyedül vagyok.

Nézem az időt még van öt percem a vonat érkezéséig. Meggyorsítom lépteimet, még a végén itt maradok.

A máskor forgalmas úton akadály nélkül átjutok, sehol egy autó.

Kakaskukorékolást hallok, ha vonat nem is, de s reggel közeledik.

A megállónál vagyok, nem látni el a sorompóig se.

Egyszer csak valami lámpát látok, csendben beosont a vonat.

Felszállok, mégsem vagyok az utolsó ember, a vonaton vannak emberek elég sokan.