2017. február 13., hétfő

Gondolkodjunk Európáról!

Az elmúlt hétvégén egy nagyon érdekes rendezvényen vettem részt az együttgondolkodás jegyében.
Ez egy olyan kezdeményezés, amelynek az a célja, hogy különböző gondolkodású embereket összehozzon és közös együttműködésre bírjon. Figyelembe venni más ember véleményét is!
Megbeszéljük hogyan tovább Európa!
Európa szerte több városban alakulnak ilyen körök.
Most itt Budapesten vettem részt egy ilyen megbeszélésen.
Itt most hasonló gondolkozású emberek vettek részt, hasonló de mégsem azonos.
Nagyon érdekes volt a felállás ill. ülés. Körben ültünk, mint régen a tűz körül a törzsi tanács, és ahogyan ment körbe  a békepipa, úgy szóltak hozzá az adott problémához.
Itt az volt a különbség, hogy teljesen ismeretlen emberek voltak, csak akik a kört szervezték ők ismerték egymást, mi többiek most találkoztunk először.
Körbe ültünk, mindenki az általa készített névjegykártyával.
Középen volt egy asztal, rajta kosár, abban különböző dolgok, ágak levelek, szárított virágok levelek, kövek és más tárgyak. Az volt a bemelegítő feladat, hogy ezekből valamit építsünk.
Szépen sorba vagy hozzátenni, elvenni, újat kezdeni, gondolom azért,hogy mennyire képes a csoport együttműködni. Ha valaki már nem akar semmit se alkotni, akkor lehet passzolni. Amikor körbe megy a passz, akkor vége. Valamit csak összehoztunk.
Ezután elkezdődött a tényleges együttgondolkodás.
A beszélgetés úgy működött, hogy itt nem békepipa hanem ún. beszélő tárgy ami jelen  esetben egy kis labda volt, ez járt körbe és az szólt hozzá akinél volt.
Most itt hasonló gondolkodású emberek jöttek össze és először is lefektettünk az irányelveket, amik mentén haladunk, ha legközelebb amikor már ott lesznek a tőlünk merőben eltérő gondolkodású emberek, akikkel szóba és vitába bocsátkozunk.
Nagyon sok dolog felmerült, amit figyelembe kell venni, a fogalmakat több oldalról is megvizsgáltuk.
Végül is megegyeztünk abban, hogy nem egyezzünk meg mindenben.
A kíváncsiság hozott ide, nagyon érdekes nyitott emberekkel ismerkedtem meg.
Az igazán izgalmas dolog ezután következik, amikor különböző sőt homlokegyenest mást gondolóemberekkel  folytatunk kulturált párbeszédet. Kíváncsian várom.
Van erre remény?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése