Kismányok

Szombaton családfakutató egyesület találkozójára voltam hivatalos.

Először kicsit kétségbeestem, tanulmányoztam a menetrendet és rájöttem busszal vagy vonattal nem egyszerű odajutni. Végül is megoldódott a dolog egy kedves tagtársam vitt és hozott is autóval, így nagyon kényelmesen utaztam.

Az igaz, hogy az utolsó percben értünk oda.

Regisztráltunk. Helyet foglaltunk. Két hosszú asztal mellé ültünk. Az asztalokon ásványvíz,
pogácsa és kávé a helyiek ajándéka.

Elkezdődött az elnöki beszámoló az előző pénzügyi évről. 

Köszöntötte a jelenlévő tízéves tagokat és oklevelet kaptak az eddigi munkájuk elismeréséért. 

Elfogadtuk az alapszabály módosítását.

Következett a polgármester, Köszöntött bennünket röviden ismertette a falú történetét.

Ez egy nagyon festői kis falu a Mecsek lábánál. Az első említés még az 1600-as években, mint pusztaként jelenik meg. A betelepítéseket 1719-ben kezdték, akkor jöttek a német telepesek.

Ez a falu 1944-ig csak evangélikus németek által lakott település volt. Az emberek egy helyről jöttek és itt az új hazában is követték a hagyományokat és megtartották a német nyelvet is.

A második világháború után itt is átsöpört a történelem vihara. Megkezdődtek a kitelepítések, kerültek emberek internálótáborokba, málenkij robotra. Sok családot szétszakítottak és csak évek múltán hallottak szeretteikről.
Ebben az időben telepítettek be a bukovinai Hadikfalváról székely katolikusokat.

Jelenleg a falunak 347 lakosa van és csak 5 óvodás korú, pedig van szépen felújított óvoda, de ilyen kevés gyerek miatt nem üzemel. Az óvodásokat busszal szállítják a közeli Bonyhádra, ahová jelenleg a falú is tartozik. Az iskola is már régebben megszűnt.

A  német nemzetiségi önkormányzati képviselő részletesebben beszélt az itt élő és élt emberekről.

A betelepített németek szorgalmas földművelők voltak, Termeltek kendert, dohányt, szőlőt, konyhakerti növényeket. Van egy különleges növény is ami sehol máshol nem terem meg csak itt, azaz édes-hagyma, az itteni patak partján.  Voltak azért iparos emberek is. építőmesterek ácsok.

Még egy különleges növényről is beszámolt, egy rózsáról, amit még a betelepülők hoztak magukkal az őshazából. A rózsa még mindig él virágzik és mutatja a folytonosságot. Őrzik a hagyományokat,

habár már a faluban kisebbségben vannak, már elég kevesen vannak akik német nemzetiségűnek vallják magukat.

Következő előadó a Kramer család rejtelmeibe avatott be. Az előadó kislányként élte meg azt a viharos időt, amikor családja egy részét kitelepítették, a nagyapjáról évekig azt se tudták él e még. A házukba székely családot telepítettek, de mint mondta szerencséjük volt, mert úgy éltek együtt, mint egy nagy család. igyekeztek békében megférni egymás mellett.Az egyik őse keze-munkáját őrzi a bonyhádi iskola tetőszerkezete, mert ügyes ács volt. A nagypapa háza még mindig megvan sétánk során meg is néztük.

Egy másik tagunk örömmel számolt be és mutatott egy családfát, amit egy tizenéves kislány készített rövid idő alatt. Nagy őröm, hogy a fiatalok között is van akit érdekel a múlt.

Még volt olyan aki segítséget kért, hátha valaki tud kapcsolódni a családfájához vagy a kutatásai során találkozott hasonló nevekkel. Sajnos az én családfámhoz nem volt kapcsolódás.

Közben  dél lett. Megterítették az asztalokat és nemsokára már előttünk gőzölgött a finom húsleves.
Az önkormányzat megvendégelt bennünket. Igazi vendéglátók voltak, nem kimért adagokat kaptunk. Az asztalokra kitették a leveses tálakat és mindenki kedve szerint szedett magának. A második fogás is bőséges volt. Négyen kaptunk egy tálat  sült csirke, rántott hús, finom krumplival és rizzsel és külön finom káposzta saláta. Mi négyen lányok nem is tudtunk megbirkózni vele.
Ebéd után még műsorral is kedveskedtek.
Zenekar kíséretével sokszoknyás lányok és kalapos férfiak igen  látványos táncot mutattak be.
Kórus is fellépett, először csak nők, de végül férfiak is csatlakoztak az éneklőkhöz és női tangóharmonikás volt a kísérő zenész. Jó volt látni, hogy még ennyi idő után is ápolják a hagyományokat.
Végül felkerekedtünk, hogy megnézzük a falut. A faluban még mindig többnyire sváb házak vannak,
amelyekre a fésűs beépítés a jellemző. A melléképületek derékszögben építettek a lakóépülethez. A lakóházakhoz széles faragott oszlopos gang tartozik. Megnéztük a felújított Fachwerk házat, aminek utcafrontján olvasható az építés éve és a tulajdonos neve. A ház jelenleg vendégházként üzemel.
Kis kanyargós , tiszta utcákon át elérkeztünk az evangélikus templomhoz, ami már műemlék.
Kezdetben egy kisebb templom volt. A türelmi rendelet után lehetőség nyílt az építkezéshez, 1795-ben el is kezdték. A templomban van egy hazai remek barokk orgona. A templomban is volt egy lelkes ember aki tájékoztatott a múltról és a jelenről. Kiosztottak közöttünk két dalt kottával és szöveggel a közös énekléshez. Orgona kísérettel el is énekeltünk. Utána még az orgonaművész több
rövid zenedarabot is előadott.
A római katolikus székely templomot is megtekintettük. Amíg a másik templom a régmúlt emléke, addig ez a templom igen fiatal épület. Ahogy az itteni kalauzunk fogalmazott, ez a templom a megbékélés jegyében épült 1988-89-ben. A templomra a német és a svájci testvérek gyűjtöttek.
Az építkezésben a falu apraja- nagyja is részt vett. Ereklyéje a bukovinai Hadikfalváról magukkal hozott hársfa Mária szobor. Az egész templom gazdagon faragott berendezésből áll. Az oltár  egy faragott székelykapu mögött van. Itt is megszólaltatták az orgonát.
Kálváriát építettek a meredek hegyoldalra. Kis szerpentinen virágzó tulipánok között lehetett feljutni.
A vezetővel csak ketten tartottunk. A kereszttől csodálatos kilátás nyílott a falura, még a fák lombjai nem takarták el.
Mire visszaértünk az emlékműhöz,  már a társaság egy része el is ment. Így le is maradtunk a csoportképről.
Felejthetetlen nap volt.