Utazás vonattal

A békéscsabai utazásom történet, vagyis csak az odaút.

Előző nap megbeszéltem egy régi ismerősömmel, hogy felkeresem Békéscsabán.

Megnéztem a menetrendet és megírtam a fészbukon, hogy 9 óra 39 perckor ott vagyok.

Ehhez fél hétkor kellett itt vonatra szállni , ami bevisz a keletibe és onnan 7 óra 10 perckor indul a gyors a 7. vágányról.

Fel is keltem időben, sőt még akár egy órával korábbival is elmehettem volna. Végül annyira elvacakoltam az időt, hogy végül a férjem vitt ki kocsival a megállóhoz.

Jött a vonat időben, elég sokan voltak rajta, de ez az út csak negyed óra. Jött a kalauz. megvettem a gyorsvonati pótjegyet. hogy a keletibe ne kelljen sorbaállással tölteni az időt.

Nézem az indulási táblát. vonat 7. ről elöl a belföldi rész.

Előre megyek beszállok. Olyan szép tiszta vonat. olyan ülések asztalokkal, tágas hely. A mosdó tiszta tágas mozgás sérültek számára kialakított. Az egész olyan, mintha Európában lennék. mintha nem is a MÁV lenne,.

Rajtam kívül csak egy német család két gyerekkel.

Kicsit ugyan gyanús lehetett volna a dolog. de ülök várok. Már 7 óra 11 perc a vonat nem indul, no a pontosságon még lehetne javítani, gondolom én, Óra  húszkor előkerül egy kalauz.

Kérdezem

- Mikor indul a vonat?

- Majd 35-kor?

- 35-kor nem 10- kor?

- Nem. Miért hová akar utazni?

- Békéscsabára.

- No ezzel nehezen!Még jó, hogy megkérdezte. mert ez a vonat legközelebb Vácon áll meg. Az vonat meg a mellettünk levő vágányról már 10-kor elment.

Így elszállt minden reményem az elegáns vonaton való utazásról..

A következő vonat 8 óra 10 perckor megy.

Ekkor jut eszembe nem tudjuk egymás mobilszámát, csak a vezetékesemet tudja.

Gyorsan hazatelefonálok a férjemnek, elmondom mi történt és valószínűleg keresni fognak és adja meg a számot.

 Kérdezi:- hazajössz még a következő vonatig?

Hát persze, hogy nem.

Telefonálás közben elhagyom a mobilom ruháját, visszamegyek keresem és megvan!

Felszállok a következő, többször ellenőrzött vonatra. Ez már közel se volt olyan elegáns.

Egy nénivel ( ki lehet ifjabb, mint én) utaztunk egy fülkében. ő is Csabára tartott. A néni még egy Metró újsággal is megkínált, mert neki kettő volt.

A vonat elindul 10-kor, a nap szépen süt.

Döcögünk, majd gyorsítunk. Bal oldalt ülök, kinézek az ablakon, nem látom a másik sínpárt. Felállok megnézem a másik oldalon is, ott a sínpár. Teljesen pánikba esem, nem jó oldalon megyünk.

Lélegezni se mertem, mit csináljak? Üljek ? Álljak? Vagy hasaljak a padlóra?

Felrémlett előttem a 68-as nagy vonat baleset, amikor rossz vágányon ment a vonat és szembe is jött egy másik.

A néni látta. hogy igen furcsán viselkedek, rá is kérdezett.

Beszámoltam neki az azon a vonaton átélt eseményekről. Sok halott és sebesült volt, én könnyen megúsztam, csak a szoknyámat veszítettem el de az egy másik történet.

De valószínűleg  most csak valami vágányjavítás lehetett. mert visszatértünk a jó oldalra.

Jól elszórakoztattuk egymást, ettünk, ittunk beszélgetünk.

Utazunk, egyszer csak megszólal a mobilom.

Szemrehányó hang - Hát te hol vagy? Várlak, várlak, az állomáson sehol se vagy!

- Háát még a vonaton, de már elhagytuk Szolnokot.

- No jó kimegyek még egyszer. Már hazamentem és otthonról telefonálok, hogy hol vagy!

Megyek és várlak a lépcső tetején, nem mászom meg újra azt a temérdek lépcsőt, ha esetre nem érnék addigra oda.most te fogsz várni.

Még szerencse, hogy haza telefonáltam,mert a férjem nem tudta, volna hová lettem?

Mire megérkeztem felértem a lépcső tetejére. már ott várt.

Végre sok év után újra találkoztunk és jól kibeszélgettük magunkat  Gimnáziumban padtársak voltunk.

Utólag jutott eszembe, hogy még csak egy képest se készítettünk, no majd legközelebb.

Én ugyan most nem ilyen jubileumi mozdonnyal mentem,

Kaland a sötétben.

Nem régen volt a fehér-bot  világnapja, ezért elhatároztam, kipróbálom milyen lehet közlekedni, hogy nem látok.

Erre az esti lefekvést láttam alkalmasnak. Elindultam a fürdőszobából az ágyam felé.

Becsuktam a szememet, kinyitottam a fürdőszoba ajtót. Becsuktam az ajtót lecsuktam a villanyt.

Lendületesen elindultam az előszobában a szobaajtó felé. Mindjárt sikerült is jól belerúgnom egy cipőbe. Csoszogásra váltottam. Odaértem az ajtóhoz , kitapogattam a kilincset, bementem becsuktam az ajtót.

Széttártam a karomat váll magasságban.

 Arra gondoltam követem a macska szisztémát, úgy tudom a macska a sötétben való tájékozódását  segíti a bajsza, mert a bajsza olyan széles, hogy mögötte a teste is elfér.

Gondoltam, ha széttárom a karomat akkor ott én is elférek, csak nem gondoltam lenti akadályokra.

Jobboldalt a cserépkályha, baloldalt semmi abban a magasságban. A kályha és a fal tapogatásával eljutottam

a másik ajtóhoz.

Innen ferde szögben lehet eljutni a lépcsőhöz. Valahogyan elmértem a szöget és egy széknél kötöttem ki.

Előszór nem is értettem, hol vagyok? Tovább tapogatóztam.

- Mi ez? Á függöny!

Akkor az ablak, tovább a fal mentén a sarokba.

Itt heves karlengetés, végre megvan a lépcsőkorlát.

Papucsot lerúgom, irány az emelet.

Tudom 17 lépcsőfok van. Kapaszkodom erősen a korlátban, nem is olyan egyszerű felmérni  a lépcső magasságát. Számolom.

Egyszer csak érzek valamit a lábamnál. Megtorpanok, s akkor hallom a macska ezerrel dorombol és olyan erővel törleszkedik a lábamhoz majd lekotor. Ijedtemben még azt is elfelejtettem hányadik lépcsőfoknál tartok. Ezután még óvatosabban kellett másznom, nehogy a macskára lépjek.

No vége felértem.

- Áuuuu !- mégse, volt még egy lépcső. de csak halkan kiabálhattam, már mindenki aludt.

A fal mellett jobbra el. Itt már bevált a nyújtott kar módszer, áttértem a két oldalt és lent nincs akadály, a macska közben  valamerre elpályázott.

No akkor bal oldalon egy, kettő és a harmadik ajtó, Még egy akadály a küszöb.

Bent vagyok. Csak óvatosan, bal oldalon egy könyvespolc, amit nem szeretnék lerámolni, mellette egy virágállvány cserepekkel.

Óvatosan hajolva. Megvan az ágyvége, nagyon lassan oldalazva a takaró alá kúszok. 

Ennyi megpróbáltatás után már ki se nyitom a szemem, és álomba merülök.

Ősz

Pár évvel ezelőtt ilyenkor ősszel itt mindig büdös füst terjengett. Elkezdődött a levélégetés időszaka. Ebben az időben nem lehetett sem ruhát szárítani kint, se szellőztetni, mert valaki mindig avart égetett.
Élőszőr csak egy csak egy hónapra engedélyezték az égetést, de most már egész évben tilos. Most már vagy komposztálni kell vagy olyan zsákba gyűjteni. amit a kukások elvisznek.
Soha nem voltam híve ennek az avarégetésnek, de egyszer azért elkövettem. Igaz nem csak levelek voltak hanem kisebb  ágak is. Az udvarunkban akartam elégetni, de olyan nagy füst lett, hogy még a szomszéd is átjött és közölte, hogy jobb lesz ha befejezem. Azóta csak szalonna sütéshez gyújtok tüzet, de az egy más történet.
Régebben ne szerettem az őszt. mert vége a nyárnak és nemsokára jón a tél a hideg a hó és csak átmenet.
Most kezdem felfedezni, mint évszakot. Nem az elmúlás a lényeg, hanem készülődés az alvásra.
A fák is mielőtt lehullatják a levelüket, díszbe öltöznek. Nagyon szép tud lenni egy színes fa egy színes erdő.
Az ősz hozza az egész évi szorgalom eredményét a terményeket. A fák a gyümölcsöket.
Itt nagyon sok fa van a kertekben, de az utcán is.
Egy kimutatás szerint ha nem is tartozunk Budapest legzöldebb területéhez, talán az egész kerületre vonatkoztatva talán igaz, de nem véletlenül liget ez a városrész neve.
Az utcán is  van mindenütt fa, cseresznye, megy, szilva, alma, mandula, dió még eperfa is. és még gesztenye ami van szelíd meg nem szelíd is meg ostorfa most több nem jut eszembe  de még biztosan van másfajta is.
Az utcán lévő fák gyümölcsei mindenkié. de van egy hallgatólagos megállapodás, hogy általában akinek a háza előtt van ő szedi le. A levelek eltakarítása és a járda tisztán tartása is tulajra vár.
A mi házunk előtt is van három nagy diófa, aminek az ágai már a kertünkbe is belógnak, de most ültetünk
 egy kis csemetét. megterem rajta az éves dió szükségletünk, sőt még szoktunk belőle el is ajándékozni.
Pedig versenyben vagyunk a dióért, az utcán a szedegetőkkel, mert vannak akik végigjárják az utcákat szatyrokkal és gyűjtögetnek, Ami a kertbe esik, ott meg szemfülesebbnek kell lenni a kutyánknál. Az eb szereti a diót, meg is töri a fogaival és megeszi. Olvastam pedig valahol a kutyatartóknak szóló tanácsok között, hogy a dió ártalmas, de a kutyánk nem olvasta és szereti. A fán maradt diókat pedig. majd a télen ha lehullottak a levek. akkor jönnek a varjuk és leszedik, de az majd csak télen,
Ilyenkor ősszel már olyan csend van a madarak már elhallgattak, a tücskök se ciripelnek, csak a pókok
 úsznak az ökörnyálon,
Még sok matatás vár a kertben, dió vadászat, alma, körte szedés, levélgereblyézés.
Ide teszek egy  képet az utcánkból, ezen látszik milyen szép is tud lenni egy fa ősszel.

Fa a parkban

Ezen a rekordjavító angliai nyári napon voltunk a parkban.

Az egyik hatalmas susogó levelű fa mesélt az életről amikor az árnyékában megpihentünk.

- Már régen állok itt, egy emberöltővel  ezelőtt ültettek ide. Amikor idekerültem még vékony, kicsi fa voltam, akkor kerültem ki a faiskolából. Óvatosan nagy körültekintéssel helyeztek ide. Féltő szeretettel vettek körül, óvtak, ápoltak, hogy nagyra nőjek. 

Mégis egyszer erre járt egy loboncos hajú gyerek aki mély sebet vájt belém.Túléltem. A lukat körbe növesztettem, most ott él egy mókus család.

Az ágaimon gyakran pihennek meg madarak, de nem csak pihennek, hanem fészket raknak és ott nevelik az utódaikat. Kölcsönös barátságban vagyunk Én helyet adok nekik az ágaimon és a madarak cserébe felügyelik az ágakat, leveleket, nehogy valami nem-kívánt állat kárt tegyen bennük.

Jó helyre kerültem, az évek

során  egyre terebélyesebb  leszek és egyre messzebbre látok. Látom a többi fát. nem vagyok egyedül. Látom a szép virágokat.

Itt mellettem nem messze van egy játszótér Nagyon szeretem nézni az embergyerekeket.

Minden megújulásnál, amikor felébredek az álmomból és kipattannak a rügyeim és nőnek a leveleim, figyelem mi történik körülöttem. a lakóim, a mókusok, a madarak a régiek ,az újak

A gyerekek is nőnek. A régi féktelen ifjú sem bánt már, sőt itt alattam sétált egy másik emberrel egy lánnyal kézen fogva.

Egy időre eltűntek, már kezdtem hiányolni, őket. Ekkor megjelentek egy gurulós szerkezettel , egy babakocsival benne egy kis palántával, egy embergyerekkel. Ezután gyakran láttam őket. Minden ébredésemkor itt találtam őket, már babakocsi nélkül is. Egyszer csak mit hallok az egykori sebesítőmtől?  - Nem szabad bántani ő is egy érző lény!

Megint jöttek az újabb ébredések és nem láttam őket.

Egyszer csak legnagyobb meglepetésemre látom, hogy a loboncos hajú már ősz hajjal megint erre járt. Egy kisgyerek kapaszkodott a karjába és nagypapának szólítja.

Most szépen süt a nap és a leveleimmel gyűjtöm az erőt, hogy még mélyebbre nőjennek a gyökereim, hogy az orkán se tudjon kár tenni bennem.