2017. március 1., szerda

Látogatás a Kiscelli Múzeumban.

Az Idegenvezetői  Világnap alkalmából szervezett múzeumi körsétán voltam.
A Margit kórházig mentem villamossal és onnan fel a Kiscelli utcán. 
Mondhatom jól kifáradtam mire felkapaszkodtam és különben is késésben voltam, így eléggé kapkodtam a lábaimat
A múzeum előtt mindjárt a sárkánnyal találkoztam,
A testvéreivel már találkoztam az Állatkertben, és már ott zöldek, de ez az eredeti.

Mire belihegtem a múzeumba a csoport már elindult, de az emeleten utolértem őket.
Az épületet a Zichy család építette az ezerhétszázas évek közepén trinitáriusok kolostoraként, Johann Entzenhoffer  bécsi építész tervei alapján. Az épület egyemeletes rendház és az északi szárnyához templom simult.
A rend megszűnése után kincstári tulajdonba került. Laktanyává alakítják, a templomterét 4 szintre osztják, a tornyait visszabontják.
Később raktárként, hadikórházként, menhelyként hasznosítják az épületet, még később ideiglenes szükséglakásokat alakítanak ki benne.
1910 - ben vásárolta meg az erősen leromlott épületet a bécsi műgyújtó és bútorgyáros Schmidt Miksa.
Aki rendbe hozatta átépítette  palotának, egy részét bemutató teremnek használta a melléképületekben műhelyeket alakított ki. Beépítette a lebontott bécsi Haditanács köveit és a bécsi laktanya kapuit is.

A kapuk csak díszként szolgálnak, "vakkapuk".
Schmidt Miksa nagy szerelme  Mágnás Elza volt, akit nagyon szeretett. A férfi nagyon szerette Elzát és amikor a nő gyilkosság áldozata lett. elintézte, hogy a már bezárt óbudai temetőbe a kripta mellé temessék. A hálószobájának ablakából így rálátott a sírra. Minden évben Elza halálának évfordulóján hálaadó imát tartott.
1935- ben bekövetkezett halálakor Schmidt Miksa a fővárosra hagyta a palotát, műgyűjteményét és hozzátartozó parkot. Az örökösök perre mentek de 41- ben s fővároshoz került.
Schmidt Miska feltételei nem teljesültek, a műtárgyai nagy részét elárverezték és a gyerekeknek szánt park se létesült.
A főváros a városligeti kiállítási pavilonból ( ma Olaf Palme ház) költöztette ide a múzeumot.
A második világhaburúban ide fészkelték be magukat az utolsó ellenállók, így az épület igen sok találatot kapott, a templom teljes tetőszerkezete megsérült.
Az első kiállítás 1948.ban volt.
Az 56-os események idején is innen lőtték a Bécsi úton vonuló tankokat. persze visszalőttek és az épület tovább rongálódott, a templomból csak a falak maradtak. Sok műkincs is odaveszett.
70. ben lefedték a tetőt és az újjáépítés a nyolcvanas években kezdődött.
A templomban csak az oldalfalak állnak az emeletnek már nyoma sincs.
A templomtér nagyságát  emelet két ablaka közötti függőhídról csodálhattuk. Onnan le egy csigalécsőn jutottunk le.
A templomtérben mai művészek kiállítótermeként szolgál. Jelenleg itt Szüts Miklós akvarelljei tekinthetők meg.
A templom előteréből újabb csigalépcsőn mentünk le a kriptába.
Itt vannak a titokzatos freskók amik nem is olyan régen festő növendékek készítettek.


A kripta alatt még van egy szint ami légó pince volt, nemrég került vissza a múzeumhoz, még nem látogatható.
A kripta és a templomtér sok film forgatási helyszínéül szolgált.
A templom térben forgatott Angelina Jolie és Brad  Pitt is.
Nem sokára a moziba kerül a Fehér király, annak is egy része itt készült.
A kriptában meg Tom Hanks A Da Vinci kőd harmadik részében itt bújik ki az ablakon.
Különböző rendezvényeket is szerveznek.
Vannak állandó kiállítások is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése