Vendéget látni, vendégnek lenni.

A vendéglátást, a 19. század végén és a 20. század elején, egy letűnt világot igyekeznek bemutatni a vendég és a vendéglátás szemszögéből. 

Először is egy cukrászműhelyt tekintettünk meg, ahol a cukrászok művészi fokon űzték mesterségüket. Ekkor még mindent kézzel készítettek a fagylaltól, csokoládéig és a süteményekig.

Itt láthatók a szerszámok az eszközök, amik még működő képesek de már nem gazdaságosak.

A következő egy eredeti cukrászda berendezése, ha valaki szeretne még ilyen környezetben sütizni, még van két ilyen működő cukrászda.

   A szekrényben megtalálható az első Macskanyelv doboza is.

A következő a korabeli étterem. A terített asztalt a vurstlival.

Láthatjuk a korabeli ételek színes képeit, ami igen különbözik a maitól. A hozzávaló különböző speciális eszközök, amik igen különlegesek.

Azok a békebeli kávéházak, amik, mint felnőtt napköziként is működtek. Az emberek itt nagyon szívesen tartózkodtak, beszélgettek. Az írók, művészek kedvenc tartózkodási helye volt.

Egy asztal ami ezt bizonyítja.

Itt el lehetett üldögélni a kávé mellett, amit számolatlanul lehetett fogyasztani, a kisasszony csak a cukor és az alkohol fogyasztást ellenőrizte.

Még megcsodálhatjuk a korabeli szállodák berendezéseit is.

Egy vendéglős család ebédlője.

Korabeli fürdőszoba.

Cselédszoba.

Kamra.

Konyha.

Ez csak egy kis ízelítő a kiállításról, egy kis kedvcsináló.

Mindenütt próbára tehetjük tudásunkat receptekből, illemtanból és korabeli tárgyakból. 

Piknik és telefon.

A kis unokám már egy hete erre a napra várt, hogy megyünk piknikezni.

Mi a kis unokámmal a lányommal és egy barátunkkal mentünk. Nagyon jó dolgunk volt, kocsival mentünk, igaz elég messze is volt.

Egy hatalmas nagy park, amely valamikor egy magán ember tulajdona volt. Óriási dimbes-dombos terület, hatalmas fákkal, tóval és sok szépen nyírt füves területtel.

Amikor megérkeztünk a kávézóban leadtuk a meghívót. A kisfiú mindjárt választhatott magának magának egy csomagot, amiben különféle enni és innivaló volt. Kaptunk ingyenjegyeket kis vonatra, csónakázásra és egyéb gyerekeknek szervezett rendezvényekre.

Kétféle kis vonat volt, az egyik csak az úton ment hatalmas gumikerekeken.

Mi igazi kis vonattal mentünk.

Kiépített pályája van, átkelt még egy kis patakon és még a kis alagúton is. A kis-unokám nagyon szereti a "csucsut", de igazán szép helyen kanyargott, még bement az erdőbe is.
Kiszálltunk, irány a játszótér.
Volt ott egy óriási cső csúzda, amitől kicsit elijesztettem, mert megkérdeztem:
- Le mersz csúszni? Ez elég félelmetes és sötétben és meredeken kell!
A feljutás se volt egyszerű, nem volt létra vagy lépcső, hanem mindenféle trükkös megoldás. Biztos olyan meggondolásból, ha valaki fel tud mászni, akkor nem fél lecsúszni se.
Először bizonytalanul indult, de végül belejött a csúszkálásba.

Megnéztük azért a játszó másik részét is. Itt volt egy kisebb vár a kisebbeknek. Nagy autó amit ki kellett próbálni.

Újabb galopp a tóhoz. Itt egy részén madarak úszkálnak, kacsák, hattyú is volt bőven, a másik részen meg lehet csónakázni. Volt lehetőség evezős csónakra, meg kisebb gyerekeknek való tekerős csónak. 

Az én négyéves unokám beleült egyedül egy olyan gyerekcsónakba és eltekert. Csak néztem milyen ügyesen csónakázik.

A park nagy területű, de most nagyon sokan voltak, sok ember, sok gyerek. Nagyon kellett figyelni, hogy éppen merre szalad a kis örökmozgó.
Én a pikniket úgy képzeltem, hogy majd kimegyünk a parkba, szépen leülünk a fűbe és ott szépen elleszünk, ezzel szemben fel-alá rohangáltunk. Ekkor már gondoltam akármi lesz most egy kicsit leülök a fűbe. Leültem és üldögéltem egy kicsit.
Később elindultam, hogy megkeresem a többieket.
Amikor odaérek látom éppen pókembernek festették a fiúkát. No ezt le kell fényképezni!
Keresem az összes zsebemben a telefonomat, de sehol. Megnézem számtalanszor, de semmi!
Biztosan ott maradt ahol ültem. Visszamentem, persze nem találtam.Össze- vissza mászkáltam azon a területen, de nincs.
No akkor a telefonomnak annyi,  csak a rajta lévő képeket sajnálom.
A barátunk vigasztal, biztosan meglesz, mert itt olyan becsületes emberek járnak.
A lányom leadja a telefonszámát a kávézóban ha megtalálnák és leadnák akkor értesítsenek.
Nem nagyon bízok a dologban.

A kisfiú még elmegy rajzolni, festeni, mézeskalácsot díszíteni.
Labdáztunk még egy kicsit.
Az idő eddig remek volt, sütött a nap még barnultunk is egy kicsit. Kezd felhősödni és kicsit el is fáradtunk. Hazamegyünk.
A másik lányom telefonál, hogy egy férfi üzenetet hagyott neki, talált egy telefont. A lánykám persze nem is tudta miről van szó, csak amikor engem hívott és ugyan az szólt bele, nagyon meg is lepődött, amikor helyettem egy angol férfivel beszélt. Az illető meg is ígérte, hogy másnap elhozza a telefont.
Valóban másnap délelőtt jött és hozta a telefonomat. Még megköszönni se tudtam igazán, mert csak én voltam otthon az unokákkal.
Köszönöm, mégis csak van remény!
Ha valaki nem tudná mindez a nyáron Angliában történt.

Aldebrőn

A hétvégét családfakutatókkal Aldebrőn töltöttük.

Aldebrő a Mátra délkeleti lábánál a Tarna völgyében fekszik. Debrő helynév eredete a régi magyar nyelvből a széles, lapos fenekű völgyet jelentő debrő főnévből származik.

A község területét rézkortól napjainkig szinte folyamatosan lakták. Az erre utaló leletek az Egri Vármúzeumban láthatók.

A török hódoltság után gróf Grassalkovich Antal tulajdonába került ez a terület. A földesúr a letelepülő németeknek házhelyet adott, szántóföldet és legelőt biztosított.

Szombaton busszal mentünk, igen meleg volt a légkondicionálás ellenére is, igaz végig azt az oldalt sütötte a nap ahol ültem.

Megérkeztünk Verpelétre, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. Itt is igen meleg volt a tetőtéri szoba, de egy éjjelre jó volt.

Utána ebéd Aldebrőn a Népházban. Nagyon finom volt és persze kaptunk debrői bort is.

Ebéd után irány a  Derelyefesztivál.

A színpadon egymást váltották a fellépők.

 

Néhány kép a fellépőkről és a közönségről.

A  Magyar Bor és Pezsgő Napja alkalmából koccintás Aldebrő polgármesterével.

Vacsorára finom babgulyást kaptunk, amit kint kellemes időben elfogyasztottunk. 

Azután irány a szállás.

Másnap reggel még a szálláson megreggeliztünk.Nagyon kedvesek voltak a szállásadóink. Olasz partnerekkel közösen alapított cég, amelynek csak egyik vendégháza volt ahol aludtunk. Nagyon fiatalos és agilis volt a házigazdánk és talán olasz hatásra olyan nyíltsággal és kedvességgel fogadott bennünket, sőt még üzleti titkokba is beavatott, nem siránkozott hanem az eredményekről beszélt. Nagyon üdítő volt hallgatni.

Szakmai nap volt a Népházban, a polgármester köszöntött.

Az aldebrői német nemzetiségi önkormányzat elnöke ismertette a aldebrői németség történetét.

A betelepítés 1743-ban indul, de a következő években is még német telepesek bevándorolnak.

1746-ban a falunak 166 lakosa van. Német anyanyelvük volt, magukat németeknek vallották, de igen hamar megkezdődött a magyar nyelv elsajátítsa is. Az itt letelepedett emberek fölég szőlő műveléssel és dohánytermesztéssel foglalkoztak. 

Aldebrőben az 1950.- években már több, mint ezren élet itt. Most a falu lakossága 707.

Egyik tagunk beszámolt a családfakutatásáról, ismertette kiterjedt családját amit a kutatása révén ismert meg, Nekem különösen azt tetszett, hogy milyen sok régi képet talált a családjáról.

Az elnökünk is beszámolt a saját kutatásáról és a már kétszer is megszervezett családtalálkozóról.

Bemutatta a legalább tízméteres papír alapú családfáját.

Megnéztük a Gazdaházat.

 Itt kapott helyet Rácz Pál pincemester munkássága, aki megmentette a debrői hárslevelűt

.Megtekintettük a római katolikus templomot. A templomban még az ősök által hozott szobrok vannak.

A templom védőszentje a Szentlélek, barokk stílusú főoltárt 1870-ben festették, ekkor készült az orgona is. A harangokat 1792-ben öntötték, de már csak egy az eredeti. A templom falán olvasható a háborúban elhunyt debrői katonák neve.

A Népház előtt áll a világon is ritkaságnak számító Mátrai Ősjuhar. 

A falu utcáin több szobor is található, a néphagyomány szerint a falu védelmét hivatottak ellátni.

Következett az ebéd, ami un. fojtott recept, amit azóta már a családomnak is elkészítettem és ízlett is nekik.

Még megnéztük a feldebrői altemplomot.

Az épen maradt középkori középkori altemplom és a felette levő templom ma is látható. Egyedülálló. hogy a keleti és a nyugati keresztény építészeti elemeit ötvözi.
Még részt vettünk egy borkóstolón, és azután irány haza.
Nagyon érdekes volt ez a kirándulás is.