Bucsu.

Nagyon szomorú alkalomból találkoztunk a Sopronban élő rokonokkal.

Ezen hideg téli napon 100 perces vonatkéséssel érkeztünk meg.

Sopronba költözött a bátyám a feleségével és a gyerekeivel. A gyerekek már itt alapítottak családot.

Most a sógornőm Villányi Mihályné Kis  Mária, akit az utolsó útjára elkísértünk. 

Amint a lánya elmesélte, hogy sokat emlegette annak idején 1935. - ben húsvét előtt zöldcsütörtökön született ebben az évben is pont úgy esik a születésnapja zöldcsütörtökre, de ezt már nem értem meg.

A családban ő volt a legkisebb gyerek. Az édesanyja már 11 éves korában meghalt. A legidősebb testvére, nővére Ica néni nevelte. Tovább tanulásra nem volt lehetősége a szóvőgyárban vállalt munkát.

Én már elég régen megismertem, amikor a bátyám elkezdett neki udvarolni, akkor voltam olyan négy vagy öt éves. Nagyon szerelmesek voltak, pedig kezdetben Marika családja nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, különösen a fiuknak nem tetszett, hogy sváb fiú udvarol egy tót lánynak.

Ők azonban kitartottak egymás mellett és összeházasodtak. 

Kezdetben az apai házban laktak a Zöld fa utcában. A Marika apjának a halála után hozzánk az

Ókertbe költöztek, addig itt laktak amíg felépült a házuk a Vásártéren.

Itt szinte együtt nevelkedtünk a gyerekeikkel, mert korban hozzám közelebb voltak, mint a szüleik.

Ekkor a téglagyárban dolgoztak mind a ketten.

Később a család átköltözött az iváni téglagyárba. A bátyám ott volt gyárvezető.

Marika pedig nehéz fizikai munkát végzett, hordta a nyers téglákat. 

Később Sopronba költöztek.

A gyerekeik itt tanultak, itt alapítottak családot.

Szeretett a gyerekek, unokák közelében élni.

Nagyon sokat segített az unokáknál, mindig lehetett rá számítani ha valami gond adódott.

Sopronban lett nyugdíjas. Sok évi nehéz fizikai munka miatt az egészsége megromlott.

A férje 2001.- ben bekövetkezett halála után már egy kisebb lakásba költözött az unokája közelében.

Életében sokat dolgozott és mindennél fontosabb volt a családja.

Az utóbbi időben már a betegségei miatt ő szorult a családja támogatására. A lánya nagyon odaadóan  segítette, még az utóbbi időben is amikor kórházba került mindennap ott volt. 

A keze nyomát még őrzi a sok hímzett terítő.

Egy szorgalmas, sokat dolgozó családszerető embert kísértünk utolsó útjára. 

A gyerekei, unokái, dédunokái még sokáig emlegetik és mesélnek róla.

Amikor most elkísértük arra gondoltam valószínűleg most ott én voltam az aki legrégebbről ismertem. Talán még Mezőberényben van aki régebbről ismeri, igaz talán nem is értesültek a haláláról. A testvérei és azok házastársai is már mind meghaltak, már csak a gyerekeik emlékezhetnek rá.

Ez az esküvői képük, amikor még fiatalok voltak, itt még előttük az élet.

Nagyon családszerető, vendégszerető volt, ha náluk voltunk mindig nagyon finomakat ettünk.

A férjem nagy szerette a hatlapos süteményt, ami valami különleges volt.

Ági lányom meg azt az óriási habfürdőt emlegeti, ami még gyerekkorában volt.

Ilyen alkalmakkor döbbenünk rá milyen hamar eltelik egy élet és találkozhattunk volna többet is.

Volt azonban egy örömteli esemény is a temetést követő éjszaka megszületett minden gond nélkül a lánya hetedik unokája és Marika tizenegyedik dédunokája. Marika tudott róla, tudta, hogy lány, de a születését már nem érhette meg.

Megfogadtuk ezután gyakrabban találkozunk.