Séta a múltban.

Szerettek temetőbe járni?

Lehet, hogy ez most furcsa kérdés, de most nem arra gondolok amikor a szülőkhöz, rokonokhoz mentek, visztek virágokat!

Amikor új helyre mentek, új városba akkor szoktatok temetőbe menni, hogy jobban megismerjétek kik, éltek, haltak ott? Egy - egy temető sokat elmesél a múltról.

Most volt egy lehetőségem, hogy vezetéssel kis vonattal végig jártuk a Rákoskeresztúri Újköztemetőt. A temető a nevével ellentétben nem Rákoskeresztúron a XVII kerületben  hanem Kőbányán a X kerületben van.

A bejárati épületegyüttest Hegedüs Ármin tervezte, a szobrok Maróti Géza műve.

Az oldalsó épület homlokzatán a mozaikokat Róth Miksa műhelyében készültek.

A temető Budapest legnagyobb temetője, 560 katasztrális holdon terül el és hárommillió ember nyughelye.

Ez olyan hatalmas terület és ezért szerveztek kis vonatos sétát.

Vasárnap délután amikor gyülekeztünk a vonatnál az ég elkezdett dörögni.

Azt javasolták üljünk a kocsi belsejébe és lehet majd nem is tudunk kiszállni ha esik az eső.

Az időjárás megkönyörült rajtunk és kisütött a nap.

Elindultunk a bejárattó és végighaladtunk egy gesztenye fasoron. Elmentünk egészen a temető olyan részére is ami már inkább erdőnek nézett ki fák úgy  benőtték a régi sírokat. Volt egy akácos rész is ahol már régen nem háborgatták annyira sűrűn benőtte csak itt - ott  sejlett fel egy- egy sírkő.

Itt csak az út mentén nyírnak füvet. Ezen a  részen mindenki békében nyugodhat csak a madarak járnak erre.

Végül a Nemzeti Gyászpark Látogató Központhoz érkeztünk és itt kiszálltunk.

Itt a vezetőnk bemutatta .az itt eltemetett emberek sírjait.

Nagy Imre újra temetett sírja a lélekharanggal.

Itt az emlékmű, ha áthaladunk középen, akkor még hallani hangokat is!

Egy kép a székelykapuról, ahol a névtelen hősök pihennek.  

A temetőben még van bolgár lengyel,román, szovjet és török katonai parcellák is,

Sajnos az első világháborús katonai sírok nagy részét felszámolták, de azért itt az emlékükre állított  szobor.

Ez pedig a Budapest védelmében elesett katonák emlékére, a sírok ott vannak az emlékmű mögött.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, az ilyen sétákat sokat elárul a múltról!

Debrecen

Szombaton az Intercity vonattal mentem! 

Már pár nappal előtte megvettem a jegyet, nagyon kíváncsi voltam a városra és az új ismerősökre.

A vonat amire helyjegy meg gyorsvonati pótjegy is kell, tele volt és nem volt sem wifi sem konnektor, de legalább odaért!

Ez a gyerekdal járt a fejemben: " Debrecenbe kéne menni

                                                      Pulykakakast kéne venni"

Nem tudom tovább!

Már a vonatnál találkoztunk és mentünk a Kossuth térre!

A főtéren a város címere a nagytemplom előtt.

Itt vagyunk a templom előtt, szép számban összegyűltünk, itt talán mindenki itt van, kivéve aki fényképezett.

Első programpontként a templomban tettünk látogatást.

Tudtam, hogy kell belépőt fizetni, de mindig elcsodálkozom, a templomokat zárják és csak belépővel lehet bemenni! Különösen itt ebben az esetben amikor annak idején pont az anyagiasság és a kufárkodás miatt alapítottak új egyházakat. A templomoknak nem nyitva kellene lenniük, hogy aki szükségét  érzi betérhessen?

 Az idegen vezetőnek is külön fizettünk, igaz sok időt is áldozott ránk! Nem tudom milyen tisztséget tölt be, de református viszonylatban még nem találkoztam ilyen még a jehovistákat is megszégyenítő térítéssel. Kezdetben ugyan egy másik csoporttal együtt kezdtünk de a továbbiakban csak nekünk mesélt. Igaz a végén már csak páran maradtunk a többiek elszivárogtak.

Az egyháztörténi kiállításról egy keresztelő edény és egy régi biblia!

Nagy Kossuth kultusz van Debrecenben, több alkalommal is járt itt. Itt alakult meg az ideiglenes kormány is. Itt látható Kossuth széke meg a Kossuth bankók.

Az emeleten is van egy kiállítás a bibliában szereplő helyszíneket jelenítették meg. Itt egy hajó amit abban a korban használtak. Itt is igen kimerítő tájékoztatást kaptunk minden makettről, igazán már csak páran. Még búcsúzóul a lelkünkre kötötte az idegenvezetőnk, hogy a templomkertet és az ajándékboltot ne hagyjuk ki! Időhiányban azonban nem voltunk.

Ha már itt voltunk a toronyba mindenképpen felmentünk.

A templom padlástere.

A Rákóczi harang.

Valameddig lifttel lehet menni, de azután maradt a lépcső.

Persze felmásztunk ha már ott voltunk  A többiek már türelmetlenül vártak, mert ebédelni mentünk.

Itt még várunk az ebédre, ami nagyon bőséges, olcsó és finom is volt.Én hagymalevest meg bazsalikomos csirkemellet friss paradicsommal és sajttal egybesütve ettem sült krumplival, rizzsel meg finom friss vegyes salátával. Nem is bírtam megenni nem azért,mert nem ízlett  hanem azért mert sok volt.

Kimentünk a  Nagyerdőbe a  Békás tóhoz.

Békát ugyan nem láttam, hallottam. A tóban csak ilyen színes halakat láttam. Nem tudom ezek az aranyhalak?  Ki kell őket fogni, vagy így is teljesülnek a kívánságok?

A Nagyerdő régen lehet, hogy erdő volt, de mist inkább csak park. Még soha nem jártam benne, de mindig úgy gondoltam rá mint egy igazi erdőre, hatalmas fákkal.

A gyereknap alkalmából egy nagy rész le is volt kerítve valami rendezvény miatt, így csak a kerítés mentén lődörögtünk.

Végül a víztorony mellett telepedtünk le egy kis beszélgetésre, ismerkedésre.

Ha már itt voltunk fel is mentünk, igaz csak ketten a toronyba.

A többiek ott lent ülnek az asztalnál, A kilátás hihetetlen volt.

Ha ide megint eljutok biztosan, hogy újra felmegyek, mindössze csak száz lépcső.

Itt még beszélgettünk, ismerkedtünk

Úgy eltelt az idő, hogy majdnem lemaradtam az utolsó vonatról, pár perccel indulás előtt értem ki a vonathoz.

Jártatok már Debrecenben?

Remélem még visszamegyek, nincs is olyan messze!

  

 

Nyíregyházán.

Még eddig nem voltam Nyíregyházán, nem is gondoltam, hogy a hetedik magyar város.

Egy nap alatt csak igen futó látogatás volt a központban, főleg a levéltárakban néztünk körül, egy városhoz a múltja is hozzátartozik.

Nyíregyházára jellemző a tanyabokrok, igaz már sok esetben már nem mindegyik lakott.

A látogatást a Megyei levéltárban.

Vissza a múltba oktató teremben egy kisfilm mutatta be a levéltárat.

Végig jártunk mind a négy emeletet. Megnéztük a raktárakat.

A levéltárban 8 km iratanyagot őriznek

A legrégebbi itt őrzött irat, 1290.- ből származó perirat, ami csak kesztyűben fogható meg,  cserzetlen, szőrtelenített juhbőrből készült.

A levéltárban több címeres levelet is őriznek, A címeres levéllel nem járt sem bírtok, sem pénz sőt az elkészítésének költségeit is a megadományozott fizette.

Még egy kincs a régmúltból, amit csak kesztyűben lehet megfogni.

Még egy kép a négyemeletes levéltár egyik lépcsőfordulójából, nagyon tetszett ez a növény. 

Négy emeletes és lift az nincs.

A levéltárosok nagyon lelkesek voltak az itt őrzött iratokról még sokáig tudtak volna mesélni.

Aki családilag érintett ezen a környéken és szeretné megismerni a családja történetét biztosan segítő kész levéltárosokkal találkozik itt.

Nagyon sok érdekes tárgy található még a levéltárban és a levéltárosok is talán napestig tudtak volna még mesélni, de vártak minket már a következő helyen.

A görög katolikus levéltárban voltunk és megtekintettük még az ott lévő ikonokat is. Sok érdekes dolgot megtudtunk. Eddig nem tudtam, hogy a görög katolikus papok nősülhetnek, igaz felszentelés előtt, de püspök csak nőtlen ember lehet.

Ez a gyűjteményben őrzött legrégebbi fára festett ikon. Itt is nagyon segítőkészek voltak.

A csapat akik itt voltak.

Rövid séta a belvárosban csak egy - két kép.

Ez a Szarvas utca elején, a Szarvasról áttelepültek emlékére.

Ott van mögötte az étterem ahol megebédeltünk.

A délután pedig a Vasutas Művelődési Házban még a levéltárosok és a családkutatók tartottak előadást. Akiket érdekel meg tudják nézni az interneten.

 A résztvevőkről még egy csoport kép.

Eljött a hazaindulás ideje, nagyon érdekes és hasznos nap volt.

Ez csak egy futó látogatás volt Nyíregyházán még gondolom visszajövök.

Voltatok már Nyíregyházán? 

  

Bucsu.

Nagyon szomorú alkalomból találkoztunk a Sopronban élő rokonokkal.

Ezen hideg téli napon 100 perces vonatkéséssel érkeztünk meg.

Sopronba költözött a bátyám a feleségével és a gyerekeivel. A gyerekek már itt alapítottak családot.

Most a sógornőm Villányi Mihályné Kis  Mária, akit az utolsó útjára elkísértünk. 

Amint a lánya elmesélte, hogy sokat emlegette annak idején 1935. - ben húsvét előtt zöldcsütörtökön született ebben az évben is pont úgy esik a születésnapja zöldcsütörtökre, de ezt már nem értem meg.

A családban ő volt a legkisebb gyerek. Az édesanyja már 11 éves korában meghalt. A legidősebb testvére, nővére Ica néni nevelte. Tovább tanulásra nem volt lehetősége a szóvőgyárban vállalt munkát.

Én már elég régen megismertem, amikor a bátyám elkezdett neki udvarolni, akkor voltam olyan négy vagy öt éves. Nagyon szerelmesek voltak, pedig kezdetben Marika családja nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, különösen a fiuknak nem tetszett, hogy sváb fiú udvarol egy tót lánynak.

Ők azonban kitartottak egymás mellett és összeházasodtak. 

Kezdetben az apai házban laktak a Zöld fa utcában. A Marika apjának a halála után hozzánk az

Ókertbe költöztek, addig itt laktak amíg felépült a házuk a Vásártéren.

Itt szinte együtt nevelkedtünk a gyerekeikkel, mert korban hozzám közelebb voltak, mint a szüleik.

Ekkor a téglagyárban dolgoztak mind a ketten.

Később a család átköltözött az iváni téglagyárba. A bátyám ott volt gyárvezető.

Marika pedig nehéz fizikai munkát végzett, hordta a nyers téglákat. 

Később Sopronba költöztek.

A gyerekeik itt tanultak, itt alapítottak családot.

Szeretett a gyerekek, unokák közelében élni.

Nagyon sokat segített az unokáknál, mindig lehetett rá számítani ha valami gond adódott.

Sopronban lett nyugdíjas. Sok évi nehéz fizikai munka miatt az egészsége megromlott.

A férje 2001.- ben bekövetkezett halála után már egy kisebb lakásba költözött az unokája közelében.

Életében sokat dolgozott és mindennél fontosabb volt a családja.

Az utóbbi időben már a betegségei miatt ő szorult a családja támogatására. A lánya nagyon odaadóan  segítette, még az utóbbi időben is amikor kórházba került mindennap ott volt. 

A keze nyomát még őrzi a sok hímzett terítő.

Egy szorgalmas, sokat dolgozó családszerető embert kísértünk utolsó útjára. 

A gyerekei, unokái, dédunokái még sokáig emlegetik és mesélnek róla.

Amikor most elkísértük arra gondoltam valószínűleg most ott én voltam az aki legrégebbről ismertem. Talán még Mezőberényben van aki régebbről ismeri, igaz talán nem is értesültek a haláláról. A testvérei és azok házastársai is már mind meghaltak, már csak a gyerekeik emlékezhetnek rá.

Ez az esküvői képük, amikor még fiatalok voltak, itt még előttük az élet.

Nagyon családszerető, vendégszerető volt, ha náluk voltunk mindig nagyon finomakat ettünk.

A férjem nagy szerette a hatlapos süteményt, ami valami különleges volt.

Ági lányom meg azt az óriási habfürdőt emlegeti, ami még gyerekkorában volt.

Ilyen alkalmakkor döbbenünk rá milyen hamar eltelik egy élet és találkozhattunk volna többet is.

Volt azonban egy örömteli esemény is a temetést követő éjszaka megszületett minden gond nélkül a lánya hetedik unokája és Marika tizenegyedik dédunokája. Marika tudott róla, tudta, hogy lány, de a születését már nem érhette meg.

Megfogadtuk ezután gyakrabban találkozunk.